Autó hvg.hu 2014. április. 09. 20:18

Hát itt a Mercedes válasza a BMW X6-ra

A stuttgartiak nem kapkodják el az X6 riválisának bemutatását, de egy tanulmányautót végre elhoznak Pekingbe.

A BMW 2008-ban mutatta be az X6-ost, amely kupésan lejtő tetőívével és terepjárós karosszériájával teljesen új konstrukciónak számított a szabadidő-autók piacán. Sportos SUV-k persze addig is léteztek, de talán a bajorok újdonsága volt az első olyan, amely nyíltan feláldozta a praktikumot a stílus oltárán. Mégis mindez cseppet sem ártott a népszerűségének, így a bajorok már javában fejlesztik a második generációt, úgy hogy közben a konkurencia csak most kezd reagálni.

Mercedes

A Mercedes-Benz például csak a jövő héten kezdődő Pekingi Autószalonra hozza el a Concept Coupe tanulmányautót, amit állítólag az X6-os ellenfelének szánnak. Erről már évek óta pletykálnak, de a megvalósulás mostanáig váratott magára, illetve 2015-ig, ekkor kerülhet ugyanis gyártásba MLC néven, a Mercedes alabamai üzemében, ott ahol az M-osztályt is gyártják. Utóbbival ellentétben az újdonság sokkal agresszívebb megjelenéssel érkezik, ezzel összhangban pedig a vezethetősége is sokkal direktebb és sportosabb lesz.

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.