Autó hvg.hu 2014. március. 07. 15:22

Elcsábítaná James Bondot a Bentley

Bővíteni készül modellpalettáját a Bentley: a patinás brit luxusautó-gyártó állítólag egy kisebb típussal is szeretne előrukkolni, nem utolsósorban azért, hogy elhódítsák James Bondot az Aston Martintól.

A nagy-britanniai Crewe-ben székelő márka képviselői a Genfi Autószalonon úgy nyilatkoztak, hogy a tervek között szerepel egy kisebb autó – a nemzetközi szaksajtó máris „Baby Bentley” néven emlegeti – piacra dobása is. Ez előreláthatólag 2019 magasságában történhet meg.

Bentley
Motor Trend

„Az, hogy kisebb, nem feltétlenül jelenti azt, hogy olcsóbb is” – mondta Kevin Rose, a Bentley értékesítési- és marketing vezetője, aki utalt arra is, hogy az újdonság a Continental GT-nél biztosan olcsóbb lesz, de a gyártó nem engedi 100 ezer font alá az árat.

A Daily Mail szerint a gyártó – amely a jelenlegi tervek szerint 2016-ban bemutat egy szabadidőautót is – többek között azért is hajt rá a kisebb modellre, mert azt szeretnék, hogy James Bond ismét egy Bentley volánja mögött döngessen a filmekben.

James Bond: hamarosan újra Bentley-ben?
Motor Trend

„Egy brit férfi számára az érzelmeket tekintve ez rendkívül vonzó” – mondta Kevin Rose, amikor Bondról kérdezték. „Most ráadásul nagyon jó Bondunk van Daniel Craig személyében. Sok évet vesz igénybe, hogy elcsábítsuk az Aston Martintól, de dolgozunk rajta.”

Mivel tavaly a Bentley rekordeladást produkált, a gyártó vezetői felbátorodtak és nem csak a modellkínálatot kívánják bővíteni, hanem a gyártókapacitást is. Állítólag azt tervezik, hogy a következő három évben 800 millió fontot invesztálnak a Crewe-ben székelő gyárlétesítménybe, hogy a jelenlegi kapacitást megkétszerezve 2018-ban már évi 15 ezer járművet gyárthassanak.

Hirdetés