Nem sok kellemetlenebb élmény érheti az embert autózás közben, mint egy látszólag indokolatlanul kinyíló légzsák.
Ahogy a felvételen látszik egy lényegében békés kocsikázás közben, New Yorkban az egyik hídon hajt át egy Honda Civic. A következő pillanatban a havas úton egy – láthatóan nem különösebben nagy – tárgy felett menne át az autó, aminek eredménye a hatalmas robbanással elpukkanó légzsák és annak nyomán a mindent beterítő finom puderfelhő, amellyel a légzsákokat tartják szárazon.
Nyilván érdekes, hogy ilyen esetben miért csak az utasoldali nyílt ki, ami persze ebben az esetben szerencsés volt, hiszen a sofőr különben nem tudott volna tovább vezetni. Valamint, hogy ilyen különösebben nem is erős ütközés nélkül is miért nyílt ki? A pillanatnyi sokkon, amit jól kezelt a sofőr, keletkezett egy pár ezer dolláros kár, mivel a légzsák a szélvédőt is kinyomta, ami akár rendeltetésszerűnek is tekinthető, de mégis bosszantó lehet egy ilyen esetben.