2013. november. 01. 10:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 01. 10:09 Autó

A Nissan kevesebb profitot vár ebben az évben

A japán Nissan autógyártó negyedéves jelentésében csökkentette a teljes pénzügyi évre várható profit-előrejelzését. A 2014 márciusáig tartó pénzügyi év első felében a Nissan a vártnál rosszabbul teljesített a fejlődő gazdaságú országok piacain, és meghibásodások miatt számos modelljét vissza kellett hívnia javításra, ami növelte a kiadásokat.

A legyártott autók száma alapján a második legnagyobb japán autógyártónak számító Nissan működési eredménye 19 százalékkal esett a naptári év harmadik negyedévében, miközben a nyeresége 1,9 százalékkal nőtt és 107,8 milliárd jent tett ki. A teljes éves várható nyereséget azonban 420 milliárd jenről 355 milliárd jenre csökkentette a cég.

A Nissan harmadik negyedéves bevétele 16 százalékos növekedéssel 2 523 milliárd jenre emelkedett, míg egy évvel korábban 2168 milliárd jen volt. A 2011-es japán természeti katasztrófák után a Nissan volt az első nagy japán autógyártó, amelynek sikerült teljesen újraindítania a gyártást. A többi gyártónál is jóval agresszívabban terjeszkedett külföldön, hogy csökkentse a túlzottan erős jen hatását pénzügyi mérlegére.

Emiatt azonban a Nissant a többi japán autógyártónál érzékenyebben érintette az előző évben Kínában meghirdetett bojkott a japán autók ellen. A kínai eladások visszaestek, és csak 2013 márciusa után kezdtek el újra növekedni. A kínai növekedés viszont kulcsfontosságú a gyártó számára, ha el akarja érni 2017-es célkitűzését, hogy 8 százalékos részesedést szerezzen a világpiacon.

Carlos Ghosn, a Nissan elnök-vezérigazgatója szerint csökkentek az eladásaik Oroszországban, Ausztráliában, Indonéziában, Thaiföldön és Brazíliában. Egyszerre kilenc üzemet építenek, vagy fejlesztenek, ami jelentős költséggel járt. Ghosn szerint most nem olyan jó a gyártó helyzete, de hosszú távon megfelelően alkalmazkodni tudnak a kihívásokhoz.

Hirdetés