Autó hvg.hu 2013. október. 15. 04:00

Egy perc alatt kétszer trafálta el a Mercit a vonat, túlélte a sofőr – videó

Durva, de szerencsés kimenetelű véget ért egy autós üldözés vasárnap a Utah állambeli Woods Crossban. A rendőrök által üldözött nő autóját perceken belül két ízben is vonat trafálta el.

A LiveLeak.com által közölt információk szerint a rendőrök egy telefonon érkezett panasz alapján szúrták ki a Mercedest vezető nőt, akit megpróbáltak félreállítani, de nem állt meg. Ekkor vették üldözőbe és röviddel később megtörtént a baj, amit a rendőrautó fedélzeti kamerája rögzített.

A nő megpróbált áthajtani egy vasúti átjárón, de az érkező tehervonat eltalálta, így a Mercedes a másik sínre vágódott át. A járőregység egyik tagja megpróbálta kiszabadítani a nőt, de társa figyelmeztetésére távozott az autótól, ugyanis épp azon a sínen érkezett egy másik vonat, amely szintén eltrafálta és jó darabon maga előtt tölte a Mercedest.

Noha a jármű csúnyán összetört, a nő megúszta egy kéztöréssel: „Szerencsésnek mondhatja magát, hogy egyáltalán még velünk lehet” – mondta a helyi rendőrség egyik nyomozója, Adam Osoro.

A nő állítólag alkoholt fogyasztott, mielőtt belebonyolódott az autós üldözésbe: ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg, azt viszont igen, hogy a szembeszegülés, valamint egyéb vádak miatt eljárás indul ellene.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.