2013. szeptember. 18. 19:01 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 18. 19:40 Autó

Kína 2,2 millió forintot átvállal az villanyautók árából

Kína új támogatással igyekszik az elektromos autókat népszerűsíteni, hogy a nagyvárosokban ily módon is csökkentse az egyre inkább tarthatatlanná váló levegőszennyezést – jelentette a kínai média szerdán.

A kormány 60 ezer jüant (2,2 millió forint) vállal át a vásárlóktól darabonként a teljes mértékben elektromos, vagy a "csaknem teljes mértékben elektromos" gépkocsik, valamint a hidrogén hajtású autók árából egészen 2015-ig. A benzin-elektromos hibrid autókra nem vonatkozik a kedvezmény. Egy-egy autó ára sajtójelentések szerint 200 ezer jüan (7,3 millió forint) felett van.

A kínai vezetés célja, hogy az évtized végéig ötmillió új energiával hajtott járművet "küldjön" az utakra. A Hszinhua hírügynökség szerint tavaly összesen 27 800 elektromos jármű volt használatban az országban, többségük autóbusz.

A főváros az idén májusban kezdett kampányba, hogy a tömegközlekedés mellett mind nagyobb számban terjessze el a környezetkímélő személyautókat. Az elképzelések szerint 2015-re 50 ezer elektromos autó futna Peking útjain. Harmincezer lenne közülük magántulajdonban, a többit a tömegközlekedés, a közhivatalok és a taxivállalatok kapnák.

Peking északnyugati részén már elindították az első elektromos autókölcsönző szolgáltatást és megépítették a világ legnagyobb elektromosautó töltőállomását, amely naponta 400 jármű töltésére nyújt lehetőséget. A tervek szerint a főváros további hasonló állomásokat alakít ki.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.