Autó hvg.hu 2013. szeptember. 17. 08:35

Ellepték a NAV-osok az autószervizeket

Véget ért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzés-sorozata a közép-magyarországi régióban. Az ellenőrök 3700 vizsgálatot folytattak le, átlagosan minden harmadik ellenőrzött vétett a jogszabályok ellen, de az autószerelők adózási fegyelme ennél rosszabb képet mutatott.

A két hónapig tartó akció során szinte nem volt olyan terület, vagy olyan piaci szegmens a fővárosban és Pest megyében, amelyet az adóellenőrök és a pénzügyőrök – gyakran a társhatóságokkal együttműködve – nem ellenőriztek. A kiemelt idegenforgalmi, turisztikai helyszínek (például strandok, vendéglátóegységek) vizsgálatán túl autószervizek, horgásztavakat üzemeltetők, szállásadók, vitorlázást, sétarepülést vagy épp lovaglást kínálók is a revizorok figyelmének középpontjába kerültek – közölte a NAV kedden.

A 3700 vizsgálatból minden harmadikban bukkantak jogszabálysértésre a NAV szakemberei. Ez alól kivételt jelentettek az autószerelők, esetükben ugyanis 50%-os volt a megállapítási arány. Vizsgálatukhoz olyan személygépjárműveket használtak a revizorok, amelyek valóban szerelésre szorultak, így például a fékjavítás, az olajszűrőcsere, az üléskárpitozás vagy a kipufogórendszer javíttatása hitelesnek tűnt.

MTI / H. Szabó Sándor

Előfordult, hogy az autó menet közben hagyta cserben „gazdáját”, akinek így autómentőt kellett hívnia. Mint kiderült, még az egyik adóigazgatóság épülete mellett üzemelő szervizben sem adtak nyugtát a javítási díjról, holott a szerelők előzőleg a kerítésen keresztül látták, hogy a „NAV-osok” próbálják elindítani a meghibásodott autót, sikertelenül.

Az idei szezon pozitív tapasztalata, hogy a kuponos értékesítést vállaló cégeknél – a korábbi ellenőrzések hatására – javult a bizonylatadási fegyelem. Az ellenőrzöttek azonos arányban mulasztották el a nyugtaadási kötelezettségüket, illetőleg foglalkoztatottaik társadalombiztosítási bejelentését. Általános tapasztalat volt, hogy hivatali munkaidőben többen adtak nyugtát az értékesítéseikről, mint korábban, ugyanakkor a megszokottól eltérő időben és helyen történő ellenőrzések esetében a mulasztók aránya nem változott.

Bár a 96 millió forintos mulasztási bírságot és négy üzlet bezárását eredményező akciósorozat augusztus végén lezárult, a NAV közép-magyarországi revizorai továbbra is végzik a munkájukat, így az ellenőrzésekre ezután is számítani kell.

Hirdetés