Az amerikai autó márkajelzésének pontos eredete nem ismert annak ellenére, hogy 215 millió autó viselte már. Az viszont igen, hogy 100 éve tűnt fel először.
A „bowtie” először egy 1913-as az amerikai posta számára készített H-2 Royal Mail típuson tűnt fel sés az egyik társalapító William C. Durant is többféle képen magyarázta a márkajelzést. Az egyik szerint egy párizsi hotel plakátja, a másik szerint pedig egy atlantai bányatársaság reklámjának motívuma tetszett meg az alapítóknak. A lánya szerint ugyanakkor apja egyszerűen szeretett tervezgetni és egy esti leves és főétel között felrajzolta azt a jelet, amely azóta 100 éve meghatározója a Chevroleteknek.
Mindenesetre az első hivatalos Chevrolet reklámban, amely a The Washington Postban jelent meg már szerepelt a jellegzetes logó. A gyártó az esemény kapcsán egy montázsban összefoglalta a logo evolúcióját.