Autó hvg.hu 2013. július. 02. 04:00

Leégett a 9000 darabból álló motorkollekció

Egy egész élet munkája veszett kárba múlt hétvégén, Arizonában, amikor leégett egy Ron Adler nevű gyűjtő körülbelül 9000 járműből, zömmel motorokból álló kollekciója.

Mint arról a helyi sajtó beszámolt: Adler negyven éven át gyűjtögetett elsősorban motorkerékpárokat, de kollekciójában volt néhány ősrégi kerékpár és veterán autó is. A közel 9000 darab járgányt – All Bikes néven futott a gyűjtemény – egy Rye nevű településen, egy 2 hektáros nyitott területen tárolta: egészen múlt szombatig, ugyanis ismeretlen okok miatt a telepen tűz ütött ki és a felhalmozott járművek zöme a lángok martaléka lett.

Ron Adler gyűjteménye lángokban
ellingtoncms.com

Mivel Rye-nak nincs saját tűzoltósága, a környékbeli városokból vonultak a tűzoltók, de mindhiába: a gyűjteményből szinte semmi nem maradt, sőt a telep közelében élő családokat is ki kellett telepíteni a balszerencsés eset miatt. Arizonában egyébként mostanában komoly bokortüzek is tombolnak, az egyik helyszínen például néhány nappal korábban 19 tűzoltó vesztette életét.

Ron Adler gyűjteményének egy része a tűz előtt
blogspot.com

„Az első bringámat üvegek visszaváltásából vásároltam, majd az első motorkerékpáromat az újságkihordóként keresett pénzemből vettem annak idején. Ez így ment sok éven át” – idézte az ABC tévétársaság a gyűjteményét elveszítő férfit, akinek többek között az 1800-as évekből is volt néhány kétkerekű járműve.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.