Elkészült a fővárosi taxirendelet tervezete, melyet a jövő héten tárgyal a közgyűlés, eszerint egységes sárga külső, fix tarifa, és sokkal kevesebb reklámmatrica jöhet.
Kikerült a főváros honlapjára a budapesti taxirendelet-tervezetet, amely alapján több más nagyvároshoz hasonlóan Budapesten is egységesen sárgák lehetnek a taxik, fekete kockás sávval.
Az autók hátsó ajtaján tüntetik majd fel a viteldíjat, reklámot pedig csak a hátsó lökhárítón lehet majd elhelyezni. A Tarlós István főpolgármester, valamint György István, Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat bevezeti a fix tarifát, amely 450 forintos alapdíjat, 280 forintos kilométerdíjat és 70 forintos percdíjat állapít meg. Ez a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, érdekképviseletek és fuvarszervező társaságok közös konszenzusos javaslata.
A rendelettervezet szerint csak olyan autóval lehet taxizni, amely a gyártási év alapján tíz évnél fiatalabb, tengelytávja legalább 2550 milliméter, öt személy szállítása esetén csomagtere nagyobb, mint 430 liter, motorja legalább 60 kilowatt (80 lóerő) teljesítményű, és megfelel az Euro IV-es, 2018-tól pedig az Euro V-ös károsanyag-kibocsátási normáknak. A járművekben kötelező lesz a légkondicionáló, október 15-től a következő év március 15-ig pedig téli gumit kell felszerelni.
Az autók ablakai alatt a két ajtó szélességében sárga-fekete pepita sáv fut végig, a kötelezően megjelenítendő információkat (engedélyszám, díjszabás, elfogadott bankkártyák logói, "Minősített budapesti taxi" felirat) a karosszérián fekete, az ablakokon fehér karakterekkel kell szerepeltetni. A taxitársaság logója, telefonszáma csak az első ajtókon helyezhető el.
A szabadjelzőnek borostyánsárga alapon fekete betűvel kell tartalmaznia a taxi kiírást, előre fehér, hátulra borostyán sárga LED-es megvilágítást kell alkalmazni. A járművekben a dohányzást tiltja a rendelettervezet, és kötelezően előírja a bankkártyás fizetés biztosítását, reklámot pedig csak a hátsó lökhárítón lehet elhelyezni.
Taxiszolgáltatást szervező vagy közvetítő cég az lehet, amelynek nincs köztartozása, és saját tőkéje eléri az 50 millió forintot. A rendelet, elfogadása esetén, 2013. október 1-jén lép hatályba, betartását a Budapesti Közlekedési Központ mint közlekedésszervező ellenőrzi.