Autó hvg.hu 2013. március. 18. 16:28

Fotókon a Mercedes új luxuslimuzinja

A Mercedes-Benz közzétett egy jelentős képanyagot az idén, négy év után, megújuló S osztály autóinak belső kialakításáról.

A képek szerint az új modell a jelenlegi változat karakterét követve modernizálódott. Az egyik legfontosabb eleme a megújulásnak a központi kijelző, amely a jövőben is áttetsző fényben világít, de láthatóan jelentősen kiszélesedett. A vállalat mérnökei a hivatalos anyag szerint 30 millió soros kóddal írták meg az autó új infotainment-rendszerének szoftverét. A kocsi központi egységén lévő két 12,3 colos képernyő közül a bal oldali szolgálja ki a fedélzeti műszereket, ahogyan a korábbiakban is, míg a jobb oldali látja el a multimédia-központ kijelzőjét, rajta az új COMAND-rendszerrel.

A Mercedes felsőkategóriás modelljének belsejében használják először az úgynevezett „Active perfuming system” nevű rendszert is, amely arra hivatott, hogy ionizált levegő révén friss maradjon a kabinban lévő levegő.


Az S Classban egyébként a hátul ülők is ugyanolyan kényelemben részesülnek, mint az első üléseken utazók. Ennek egyik eleme, hogy a hátsó helyek támlái 43,5 fokban dönthetőek, míg az új masszázsfunkciót 14 különálló légpárna szolgálja ki. A hátsó helyet is hatféle programmódban lehet beállítani, többek közt fűthető kartámasszal.

A Mercedesnél újratervezték a csúcsmodell üléseit is, amelyben többek közt olyan funkciók vannak, mint a hátsó övek automatikus megemelése, majd visszaengedése a könnyebb becsatoláshoz, valamint a biztonsági övben is helyet kaptak légzsákok.
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.