Autó hvg.hu 2013. február. 28. 17:40

Börtön büntetést kaphat gyorshajtása miatt a Real focistája

216-tal ment Karim Benzema a megengedett 100 Km/h-ra helyett.

A spanyol főváros egyik külső kerületének bírósága elé kell állnia Karim Benzemának azt követően, hogy súlyos gyorshajtáson kapták.

A veszélyes közlekedési kihágás miatt a focista akár háromtól hat hónapig terjedő fogházbüntetést is kaphatna a spanyol törvények szerint. Vélhetően megússza majd a letöltendő büntetést, ám a jogosítványától elbúcsúzhat akár négy évre is – írta az El Pais angol nyelvű kiadása.

A focistát még február elején kapták el az M40-es autópálya egyik bekötő útján, amint Audi RS5 limuzinjával száguldott. Ez nem az első ilyen esete a francia támadónak, 2009-ben szerencsésen megúszott egy saját hibájából elkövetett balesetet Audi Q7-esével, éppen azon a napon, amikor kikaptak a Barcelonától.

Egyes beszámolók szerint egy másik focista is eljárás alatt van, őt egy bérelt Porschéban fotózták le még nagyobb tempóval, közel 260 km/órával. Az ő nevét egyelőre nem közölték a spanyol lapok.

Tavaly novemberben kapott új autókat az egész gárda, így Benzema is.
Real Madrid
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.