Cserbenhagyó horvát gázolót fogtak el Zalában
Elfogták a rendőrök azt a horvát teherautósofőrt, aki tíz nappal ezelőtt halálra gázolt egy 39 éves férfit a Zala megyei Pusztaszentlászlón, de megállás nélkül továbbhajtott - közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa pénteken sajtótájékoztatón.
A 60 éves horvát gázolót csütörtök délben tartóztatták fel a letenyei határátkelőn, amikor tartálykocsi szerelvényével éppen Magyarországra akart belépni. A szlovén és horvát hatóságok közreműködésével elfogott férfit őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.
Az előzményeket ismertetve felidézte, hogy a férfi november 5-én éjszaka a növényi olajat szállító kamionjával Horvátországból Bécsen át Lengyelországba tartott, amikor Pusztaszentlászlón elgázolta a földön fekvő helybéli férfit. Amikor a sofőrt kihallgatták, védekezésként azt mondta, hogy a rossz látási és útviszonyok miatt nem észlelte a gázolást, de ennek ellenére beismerte annak tényét.
A rendőrség közölte azt is, hogy a térfigyelő kamerák felvételei szerint - amit az orvos szakértői vizsgálat is alátámasztott - a későbbi áldozat erősen ittas volt, így kerülhetett az úttestre.
Megerősítették azt a korábbi információt is, amely szerint a 39 éves férfi apja évekkel korábban ugyanitt szintén hasonló körülmények között vesztette életét.