Autó hvg.hu 2012. október. 26. 09:05

Késik az új Mondeo a Ford gondjai miatt

Az amerikai gyártó csak 2014-ben fogja lecserélni a modellt, annak is valamikor a vége táján – közölték.

Az amerikai cég európai részlegeinek átszervezésével van elfoglalva manapság, gyárbezárásokra kerül sor Belgiumban és Angliában egyelőre. A genki gyár volt, amelyben a Mondeót gyártották Európában, az S-Max, és a Galaxy mellett. 

A Ford közleményben tisztázta, hogy a 1.0 literes díjnyertes Ecoboost motorral szerelt új Mondeo csak két év múlva kerülhet bemutatásra. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi modellt szokatlanul hosszú idő 8 év után váltják le szemben a tervezett jövő évi időponttal.

A WhatCar információi szerint a kocsi a spanyolországi, valenciai Ford gyárban készül majd, ám a gyártósor átállítása is csúszásokat okoz.

A Mondeo jelenleg az egyik legnépszerűbb szereplője a felső-középszegmensnek és a Mazda6 illetve a Passat legnagyobb ellenfele. Mint a gyár szóvivője elmondta: bíznak a jelenlegi modellben, amely még jól fogy és két év távlatában is versenyképes maradhat, ugyanakkor nem zárható kisebb változatás a motorok terén, hogy azok jobb CO2 mutatókkal rendelkezzenek.

Ford


Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.