2012. szeptember. 12. 18:53 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 12. 18:53 Autó

Ezer embert küld el az Opel központja

Mintegy ezer munkahely megszüntetésére készül az Opel a társaság németországi központjában, az adminisztratív területen - számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung a vállalat két felügyelőbizottsági tagjától származó értesülésre hivatkozva.

Az Opel rüsselsheimi központban 3300-an dolgoznak az adminisztrációban, a leépítés nagyjából minden harmadik dolgozót érintené. Az Opel illetékes szóvivője megerősítette a hírt, számokat azonban nem említett. Utalt arra, hogy - mint már többször hangsúlyozták - a növekedést elősegítő stratégia jegyében karcsúsítani és rugalmasabbá kell tenni a vállalati szervezeti struktúrát, csökkenteni kell a költségeket. 

A sok más, elsősorban a nyugat-európai piacra összpontosító autógyártóhoz hasonlóan az Opel is erőteljesen érzi az adósságválságot: Nyugat-Európában közel 15 százalékkal csökkent az értékesítés az első félévben az egy évvel korábbihoz képest, míg a globális piacon 6,3 százalék volt a visszaesés. 

A gyenge kereslet miatt az Opel-gyárakban a tervek szerint egész szeptemberben hétfőn és pénteken rövidített munkaidőben dolgoznak. Azt még nem lehet tudni, hogy októberben mi lesz a helyzet.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.