Autó hvg.hu 2012. szeptember. 10. 14:00

Fotók a reggeli balesetről, tizennyolc méteren tolta a Suzukit a teherautó

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt reggel Hantoson a 6228-as út kereszteződésében, ahol egy 51 éves nagylóki férfi vesztette életét.

Mint az az elsődleges adatok alapján kiderült, egy Suzuki kanyarodott ki balra nagy ívben, de közben a STOP tábla ellenére nem adott elsőbbséget egy Székesfehérvár felől Mezőfalva irányába közlekedő kenyérszállító kisteherautónak, és a két jármű összeütközött, majd a teherautó mintegy 18 méteren keresztül tolta maga előtt a személygépkocsit. Az ütközés ereje akkora volt, hogy a Suzuki 51 éves nagylóki sofőrje – aki nem használta biztonsági övét – a helyszínen életét vesztette.

A kiérkező mentősök egy órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudtak rajtani segíteni, a helyszínen meghalt. A kisteherautó sofőrje a balesetben nem sérült meg.

police.hu
police.hu
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.