Komoly dugókat hozhat az iskolakezdés
A szeptemberi iskolakezdési szezon, a nyári szabadságok vége minden évben megterheli a közlekedést, jelentős torlódásokat okozva az utakon. A dugók kialakulása sok tényezőtől függ, köztük a vezetési stílustól, az útviszonyoktól és az adott napszaktól - mondta az InfoRádióban egy forgalmi adatok elemzésével foglalkozó cég szakértője, Szvétek Ferenc.
A szabadságok végeztével és az iskolakezdés miatt a forgalom 20 százalékos növekedésére kell számítani - mondta az InfoRádióban egy forgalmi adatok elemzésével foglalkozó cég szakértője.
Szvétek Ferenc szerint az úthálózat és az autósok szokásai okozzák a dugókat. Sok olyan tipikus közlekedési hibát követnek el a sofőrök, melyek a reggeli csúcsforgalomban torlódáshoz vezetnek. Ezért érdemes figyelmesen vezetni és megtervezett útvonalon haladni - fejtette ki. Tartsuk a megfelelő követési távolságot és legyünk előzékenyek - javasolja Szvétek Ferenc.
A szakember szerint kedvezően hathat a közlekedésre a magas benzinár is, mivel sokan emiatt teszik le az autót. Hozzátette: 5-10 százalékos visszaesés következett be, amióta drágábbak az üzemanyagok.
Ősszel az autósoknak ismét hozzá kell szokni a megváltozott időjárási és fényviszonyokra - emelte ki.