Autó hvg.hu 2012. augusztus. 27. 22:46

Megint egy őszinte főnök: „A Ford teljesítménye elfogadhatatlan”

A Ford felülvizsgálja teljes üzleti tevékenységét Európában, annak nyomán, hogy várhatóan 1 milliárd fontos veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni tavalyi forgalma után – írta az Autocar oldal.

A cég könyvelésért felelős Stuart Rowley a JPMorgan Chase bank konferenciáján úgy fogalmazott: az elmúlt évi teljesítményük nem elfogadható. "Áttekintjük minden tervünket minden szempontból, megvizsgálva a strukturális költségeket, a termékportfoliót és a márkát." Hozzátette: a Ford nem fog árakkal akciózni, ahogy azt rengeteg márka teszi.  Meg kell tartani az árréseket az európai piacokon is – mondta.

A Morgan Stanley befektetési bank egyik elemzésében már korábban rámutatott, a Fordnak be kellene zárnia legalább egyik európai gyárát. Azzal magyarázva, hogy az amerikai cég kapacitásának csak 63 százalékán tud működni a kontinensen – írta korábban a bloomberg.com.

A napokban egy másik nagy márka a Mitsubishi régiós vezetője Mutsuhiro Oshikiri ragadtatta magát hasonlóan őszinte nyilatkozatra. Szerinte autóik "idejét múltak és túl drágák". Pedig a cége nem várt tétlenül az elmúlt időben sem, újraárazta és frissítette modelljeit, a jobb ár/érték arány ellenére az eladások mégsem javultak. A tavalyi évben 5 százalékos eladáscsökkenést kellett elszenvedniük szemben az ausztrál piac 10 százalékos bővülésével.

Ford



Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.