2012. július. 26. 15:20 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 26. 16:52 Autó

Árad a Répce patak Vas megyében

A heves esőzések miatt kilépett a medréből a Répce patak Bük és Acsád között - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Leibinger Eszter elmondta: a 8637-es számú utat lezárták, a Bük és Acsád felől érkezők Csepreg irányába kerülhetnek. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint pénteken várhatóan a Nagygeresd és Vasegerszeg közötti utat is lezárják. Répcevisen reggel tetőzött az árhullám, de lakott területek nem kerültek veszélybe, és a góri árvíztározó üzembe helyezésére sem volt szükség. Csepreg belterületén egy lakóház közelében lévő zsilipet vízszivárgás miatt homokzsákokkal kellett megerősíteni.  

A Rába szerda este Szentgotthárdnál tetőzött, ebben a térségben a folyó jelenleg apad. A Rábán elindult kisebb árhullám csütörtökön tetőzik Körmendnél. A Gyöngyös patak reggel Kőszegnél tetőzött. Gyöngyösfaluban kisebb partszakadás történt, a sérült partszakaszt a napokban helyreállítják. 

A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint csütörtök reggelig 2-60 milliméter közötti csapadék hullott a vízgyűjtőterületeken. A területi elosztás egyenlőtlen volt; a Répce és a Gyöngyös vízgyűjtőjére 30-35 milliméter (helyenként 50-70 milliméter is előfordult), a Rába vízgyűjtőjére pedig 2-30 milliméter eső esett. 

A vízügyi igazgatóság területén jelenleg sehol sem esik az eső, és számottevő csapadék-utánpótlás sem várható, ezért a Répcén és a Gyöngyösön is gyors apadás valószínű. 

Az igazgatóság területén fokozott figyelőszolgálatot tartanak, a gátőrök és a műszaki szakemberek folyamatos készültségben állnak. A hidrológusok kapcsolatban állnak az Országos Meteorológiai Szolgálattal, így a meteorológiai, hidrológiai adatok feldolgozása, elemzése és az előrejelzések készítése is folyamatos.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.