Autó MTI 2012. július. 03. 12:33

Elkészült a tízezredik magyar Mercedes

A tízezredik Mercedes-Benz B-osztályú személygépkocsi július 2-án legördült a a kecskeméti gyár futószalagjáról.

A felfutási idő alatt a kecskeméti gyár termelése tervszerűen működik, naponta csaknem 200 autó gördül le a gyártószalagról – közölte Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a kecskeméti gyár szóvivője. A terveknek megfelelően július közepén elindul a második műszak bevezetése, és az év végére háromezerre bővül a gyár alkalmazottainak létszáma – tette hozzá.

Az év második felében a Mercedes-Benz B-osztály gyártása mellett megkezdődik az új négyajtós kupé, a CLA próbagyártása is. Az első 50 hazai gyártású B-osztály magyar tulajdonosokhoz kerül, míg a többi járművel a kecskeméti gyár a világ minden tájáról beérkező megrendeléseknek kíván eleget tenni. A személyautókat a Mercedes-Benz központi értékesítési részlegének adják át, amely az autók elosztását végzi.

A kecskeméti Mercedes gyár
hvg

A Daimler AG március 29-én indította be a termelést az új kecskeméti személyautógyárában. A Mercedes-Benz új kompaktautó-generációjának első terméke a B-osztály, amelynek termelését már 2011 szeptemberében megkezdték Rastattban, a Mercedes-Benz egyik németországi üzemében.

A gyártókapacitás kibővítésével az autó iránti egyre növekvő keresletet kívánja kielégíteni a cég: a 2011. novemberi piaci bevezetés óta ugyanis több mint százezer megrendelés érkezett.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.