Tűz az autótükörgyárban - 2 milliárd a kár
Kétmilliárd forint körülire becsülik a kárt a mátészalkai autótükörgyárban, ahol vasárnap pusztítottak a lángok egy 3600 négyzetméter alapterületű csarnokban - közölte Pernyák Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.
A tűzvizsgálat hétfőn megkezdődött, ami tisztázhatja majd a keletkezési okot - mondta az ezredes. Hozzátette: az elsődleges adatok szerint a tűz kívülről terjedhetett az épületre, s ezt szemtanúk vélekedése is erősíti. Az igazgató tájékoztatása szerint a tűzoltók hétfőre virradó éjjel 2 órára végeztek a lángok teljes megfékezésével, de nap közben az utómunkálatok még feladatot adnak számukra.
Pernyák Sándor elmondta: a könnyűszerkezetes elemekből készült csarnok tetőszerkezete égett, középső része a tűzoltók erőfeszítései ellenére beomlott, csak a szilárd falazattal épített két végénél tudták a lángok továbbterjedését megakadályozni.
Fluk Zoltánné, az autótükörgyár gazdasági igazgatója hétfő délelőtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tűzkárt szenvedett üzemcsarnok dolgozóinak egy része cégük, a német Flabeg csoport másik mátészalkai telephelyén kap munkát. Ott emelt létszámmal indítottak műszakot, míg a munkások másik részét egyelőre szabadságra küldték.
A cégcsoport menedzsmentjének tagjai úton vannak Mátészalkára, s még hétfőn egyeztetnek a további termelési lehetőségekről.
Fluk Zoltánné közölte: a Flabeg cégcsoport hétfőn a megrendelőit is tájékoztatja arról, hogy rövid- és hosszú távon hogyan tudja teljesíteni a termékszállításokat.
A cég termékei az alábbi gyártók számos típusában megtalálhatók: Audi, Bentley, BMW, Bugatti, Ford, Jaguar, Land Rover, Maybach, Mercedes, Opel, Porsche, Rolls Royce, Rover, Saab, Seat, Skoda, Smart, Volkswagen, Volvo.