2009. május. 19. 16:05 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 19. 15:43 Autó

Csőd szélén az autóipari beszállítók

Világszerte fogyatkoznak az autóipari beszállító cégek, megrendeléseik elapadása miatt.

A megkérdezett 120 autóipari beszállító cég vezetője szerint a jövő év végéig az ágazatban tevékenykedő, mintegy négyezer - évi 20 millió eurós vagy nagyobb forgalmat lebonyolító - nagy beszállítóból akár 500 is csődöt jelenthet, bár többségük átszervezés után talán talpra állhat, a német autóipari szövetség (VDA) kedden megjelent felmérése szerint.

Az idén 25 százalékkal csökkenhet a forgalmuk - miután az első negyedben 35 százalékos visszaesést tapasztaltak az egy évvel korábbihoz képest -, és 1,1 millió munkahelyet veszíthetnek el. A cégeknek mindössze 5 százaléka számíthat nyereségre az idén.

A VDA elemzői úgy látják, hogy a beszállítók csak 2013-ban érhetik el a korábbi évek növekedési ütemét, és 2014-ben számíthatnak ismét nyereségre. A válság még évekig hatással lesz a beszállítókra a VDA elemzői szerint, jóllehet az autóipar a jövőben is a növekedés egyik motorja lesz világszerte.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.