2008. április. 10. 11:45 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 10. 12:02 Autó

Félnek a vakok a hibridautótól - törvényt hoznak

A túl csendes autók okozta balesetveszély csökkentését célzó törvényjavaslatot terjesztettek az amerikai kongresszus elé szerdán.

A tervezett jogszabály kötelezné a közlekedési minisztériumot, hogy vezessen be a hibridautókra és az alig észrevehető motorhangot adó más gépkocsikra vonatkozó biztonsági szabványokat, amelyek egyebek mellett gyalogosfigyelmeztető hangjelző berendezés telepítését írják elő. "A környezetbarát járművek terjedése kedvező trend, a nem szándékolt következmény viszont a vakokat és a többi gyalogost fenyegető balesetveszély" - mondta Edolphus Towns demokrata párti képviselő, aki Cliff Stearns republikánus képviselővel közösen jegyzi az előterjesztést.

A törvényért a Vakok Nemzeti Szövetsége (NFB) kardoskodott azok érdekében, akik a hallásukra vannak utalva, amikor átkelnek az utcán. A szervezetnek nincs tudomása csendes autó okozta balesetről, de Marc Mauer NFB-elnök attól tart, hogy csak idő kérdése és megtörténik az első ilyen gázolás. A California-Riverside Egyetemen ez ügyben folytatott kutatás előzetes eredménye alapján a halk autók valóban veszélyesek. A felmérés szerint az alacsony sebességgel közlekedő hibrideket 40 százalékkal közelebbről lehet csak meghallani, mint a hagyományos, robbanómotoros autókat. A hibrideket induláskor, illetve kis és közepes sebességnél a szinte hangtalan akkumulátoros elektromotor hajtja, és az erős zajt keltő belső égésű motor akkor kapcsol be, amikor a kocsi felgyorsul.

A törvényjavaslat két évet adna a minisztériumnak vizsgálatokra és a szabványok pontos kidolgozására, azután pedig a gyártók kapnának két év türelmi időt, hogy átalakítsák a modelleket. Clarence Ditlow, az Autóbiztonsági Központ (CAS) elnöke szerint nem biztos, hogy két évet kellene adni a hatóságnak a kérdés tanulmányozására. "Szerintem ha a közlekedési lámpákra lehet a vakok tájékozódását segítő hangjelző készüléket szerelni, akkor egy hibridautóra is lehet" - mondta a fogyasztóvédelmi civil szervezet vezetője.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.