Dél-koreai kipufogók Prágában
Újabb dél-koreai autóipari beszállító telepedett meg Csehországban, hogy kipufogókkal lássa el az észak-morvaországi Nosovicében lévő Hyundai gyárat, illetve a Kia zsolnai(Zilina) szlovákiai gyárát.
A Sejong csoport augusztus 8-án kezdte meg a gyár építését az észak-morvaországi Karviná-Nové Pole ipari parkban. A beruházás 18,5 millió euróba kerül. Az első lépcsőben 100, a teljes felfutás után 250 főt foglalkoztató üzemben a tervek szerint 2008 első felében kezdődik a gyártás, az üzem 2011-ben éri el teljes kapacitását.
A Hyundai beruházásainak értéke a cég első európai autógyárában eléri az 1,3 milliárd eurót, az észak-morvaországi autógyár a tervek szerint 2009-ben mármegkezdi a termelés, de a bővítés utána is folytatódik. Az első évben 200 ezer, 2011-ben 300 ezer gépkocsit gyártását tervezik.
A Kia tavaly júniusban kezdte próbaüzemét Zsolna mellett, hivatalosan év végén indították a termelést a 700 millió eurós beruházással épült üzemben. A Kia idén 150 ezer autót gyárt majd, az évi tervezett teljes kapacitást, 300 ezer járművet, 2009-re érik el.