Galéria egy kattintásra © Stiller Ákos |
Csodabogár a BLS. Igazi európai autó, amerikás akcentussal, egyedülálló formatervvel, óvilági méretekkel és dízelmotorral. Amerikában tervezték, Svédországban rakták össze, német a padlólemeze, hollandok forgalmazzák, olasz a motorja. A globalizáció mesterpéldája a GM-konszern legfiatalabb terméke. Persze ezzel nem is lenne gond. A baj csak az, hogy a Cadillac BLS-t a társaság Európában az Opel és a Saab fölé pozícionálta, ehhez mérték a felszereltséget, a kényelmet és az árat. Az autó minősége és menettulajdonságai alapján úgy vélem, hogy tévedtek. A BLS nem hogy a kompakt prémium szegmens német és japán szereplőivel nem képes versenyre kelni (ár/érték arányban), de a konszernen belül is lemarad egy csúcsfelszereltségű Opel Vectrával, vagy egy Saab 9-3-assal szemben. Ezt támasztják alá az európai értékesítési adatok, míg az utóbbi típusokból százezreket adnak el, addig a BLS-ből csak ezreket.
© Stiller Ákos |
Védekezésképpen elmondhatjuk a Cadillacről, hogy alig két éve szálltak partra Európában, egy teljesen új terméket dobtak a piacra, mindent megtettek, hogy az amerikai autókkal kapcsolatos előítéleteinket eloszlassák és valóban egy szép autót terveztek. A Cadillac név szerintem továbbra is jól hangzik Európában, a BLS-sel sem lenne semmi gond, ha kicsit lejjebb vennék az árat és a besorolást. A Mercedes-Benz, a BMW, az Audi és a Lexus mellett nehezen rúghat labdába. Kár érte. Kicsit megdobná a hazai utcaképet.
|
Magyar utakon rosszul viselkedő futóműve Magas ára Pontatlan kormányzás Erőtlen dízelmotor |
Szebb szedán nincs ma a piacon. A legömbölyített formák világában az éles élek, a megtörő ívek, a szögletes, befejezetlen törések összetéveszthetetlenné és megkérülhetetetlenné teszik a kis Caddyt. A tervezők nagyon egyedi, modern autót alkottak, a Cadillac tradícióból a robusztus formákat átmentették, költészetbe foglalták és az európai ízlésre formálták.
© Stiller Ákos |
A kormány nagyon laza, azaz nem illik az autó méretéhez és a keményre hangolt futóműhöz. Maga a kormány kialakítása és a fogása sem tetszett. Az autó belső tere rendezett, áttekinthető, egyszerű, ergonomikus. A gombok, tekerők ízlésesek, tapintásuk kellemes. A szellőző rostélyokon kívül csontra megegyezik a Saab 9-3-éval. A műszerfal sötétben is elegáns, visszafogott, egyszerű. Legszebb éke a klasszikus analóg óra, amelynek egyetlen gombjához nem ajánlatos nyúlni (aki a kocsiba beült, mindenki megtette), mert ez az állítója, és minden nyomásra ugrik előre egy percet. A bajuszkapcsolók rossz minőségű anyagból készültek, a kézifékkar borítása csúszós, ráadásul könnyen beszorulhat alá az ujjunk.
Az illesztések és az idomok egy-egy helyen már kiengedték a gőzt, zörgés, nyikorgás bizonyos helyzetekben hallható a műszerfalból, de ezt a nemzetközi tesztelések és a megtett 17 ezer kilométer számlájára is írhatjuk. A felütős futóműre is mondhatjuk, hogy a túl kemény oldalfalú 225/45-ös téligumik teszik, ám az autó menetkomfortjára akkor sem tetszett. Kanyarban imbolyog, nagy sebességnél szűk úton bizonytalan az úttartása. Autópályán ennek ellenére kiváló utazóautó. Hangtalanul suhan. Érezhető, hogy nem a magyar utak jártak a tervező fejében, amikor a BLS futóművét hangolták.
[[ Oldaltörés: Dízel, kézi váltós, kézifékes (Oldaltörés) ]]
Galéria egy kattintásra © Stiller Ákos |
Nem győzött meg prémiumjellegéről az autó motorja sem. Ugyanez az erőforrás gyönyörűséggel töltött el az Alfában. A BLS-ben a 150 ló szélnek eresztett csordának tűnt, nem volt benne tűz, lendület és vadság. Lehet, hogy a részecskeszűrő fogta vissza erejét? Alapjáraton hangos, ám hangját csak ekkor lehet hallani. A zajszigetelés tökéletes. Kényelmesen lehet vele haladni, ez tény, de a külseje izgalmasabb menetet jósol. A hatsebességes váltó pontosan és könnyen kapcsol, ám túl sokat van szolgálatban. Négyest és ötöst városban alig használhatunk. A hatodik fokozat azonban jól jön a pályán.
|
Dizájn Alacsony fogyasztás Gazdag felszereltsége |
A BLS valószínűleg az egyetlen Cadillac a világon, amelynek a fedélzeti számítógépe 100 kilométer megtétele után is azt írja ki: 1001 kilométert lehet megtenni az üres tankig. Az átlagos teljesítményű, 320 Nm-es nyomatékú dízelmocival az autó meglepően barátságosan fogyaszt, a közel hatszáz kilométeres tesztúton beérte 7,2 liter gázolajjal 100 kilométerenként, miközben a széndioxid-kibocsátása is alacsony.
© Stiller Ákos |
Felszereltsége messzemenőkig kielégítő, most ráadásul akcióban kilencszázezernyi extrát kétszázezer forintért kaphatunk bele, ha az Elegance felszereltség fölött az Executive csomagot választjuk. Az autó 8,5-es indulóára így lesz 10 és fél. Millió forint. Mit is kapunk ezért a rengeteg pénzért? Alapfelszereltség: ABS, kipörgésgátló, menetstabilizáló (kikapcsolható), hat légzsák, kétzónás automatikus klíma, tempomat, ostorcsapás-sérüléseket megelőző aktív fejtámla, kormányról vezérelhető hangrendszer, vörös diófa berakás, esőérzékelős ablaktörlők, 17 hüvelykes könnyűfém kerekek, stb. Extrák: Exclusive csomag (3 vezetőre tárolható memóriás első bőrülések, ülésfűtés – 0 Ft), Visibility csomag (fényérzékeny, automatikusan elsötétedő belső és külső visszapillantó tükrök, tolató radar – 205 ezer Ft), bi-xenon fényszórók (205 ezer Ft), mp3-at is lejátszó Bose 9-hangszórós audiorendszer hatlemezes CD-váltóval (0 Ft), univerzális Bluetooth-kompatibilis mobiltelefon adapter (162 ezer Ft), metálfény (205 ezer Ft).
© Stiller Ákos |
A biztonsági övek bekapcsolására rendületlenül figyelmeztet a rendszer, az ülésfűtést sem lehet véletlenül bekapcsolva hagyni, mert csak a fűtéskapcsoló elfordításával lehet aktivizálni. Bluetooth-on keresztül az első társítás után automatikusan kapcsolódik telefonunk a járművel, a telefonálás biztonságos, bár az utóbbi időben pl. Nagy-Britanniában, Németországban már ezt is büntetik.
Praktikumban is jól szerepel az autó, van négy pohártartónk, az ajtózsebek nem túl nagyok, a kesztyűtartó átlagos. A csomagtartó méretével megelégedhetünk, a szedán kialakításnak köszönhetően a bejárata szűk. A csomagtérfedél karos zsanérkai a Loganból ismerősek. Az autó látványa vonzza a tekinteteteket, mindenki megfordul utána, igaz volt olyan haver, aki így dicsérte: eszméletlenül jól néz ki ez a Lincoln. Hát igen, a márka ismertségén van még mit dolgozni. Ehhez pedig tömeges eladások kellenek.
B. Cs.
Cadillac BLS 1,9D |
MOTOR |
|
Hengerűrtartalom (cm3) | 1910 |
Környezetvédelmi besorolás | EURO 4 |
Max. teljesítmény lóerő | 150 lóerő 4000-es fordulaton |
Max. nyomaték: Nm | 320 Nm 2000-es fordulaton |
MÉRETEK |
|
Tengelytáv (mm) | 2675 |
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 4680/1752/1471 |
Csomagtér | 425 liter |
Saját tömeg (kg) | 1510 |
MENETTELJESÍTMÉNYEK |
|
Végsebesség (km/h) | 210 |
Gyorsulás 0-100 km/h (mp) | 9,8 |
FOGYASZTÁS (l/100 km) |
|
Városi | 9,9 |
Országúti | 5,6 |
Vegyes | 7,2 |
Tesztfogyasztás | 7,2 |
CO2 kibocsátás (g/Km) | 164 |
ÁRA | A tesztelt autó ára 10,425 millió Ft. |