Autós üldözés után borulhatott fel a kocsi - képek
Ketten súlyosan megsérültek a balesetben.
Csömör közelében borult a tetejére egy kocsi, az M0-ás autóút 63-as kilométerszelvényében. A balesetben ketten súlyosan megsérültek. Az okokat egyelőre vizsgálják. A Blikk azt írja, az autóst a XVI. kerületben igazoltatták a rendőrök, aki elmenekült a helyszínről. A rendőrök üldözőbe vették, az M0-ásig menekült majd felborult.
A totális szovjetorosz elnyomás sikerrel járt a nemzeti kultúra felszámolására indított hadjáratával, a gazdasági mutatók jók voltak, így az általános életszínvonal is szovjet viszonylatban magasnak volt tekinthető és ebből kifolyólag egészen a ’80-as évek második feléig Belarusz lakosságának nagy része semmiféle komoly változásra nem vágyott. Aztán jött Csernobil és utána egymást követően potyogtak ki a szó szoros értelmében vett csontvázak a szovjet múlt rég eltemetett szekrényéből. Ám még ezek sem ingatták meg a tagköztársaság népének bizalmát a szovjet keretrendszerben, és ha nem omlik össze a Szovjetunió, Belarusz talán még ma is önként és dalolva lenne a része. Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemzővel, a posztszovjet térség szakértőjével beszélgettünk.