Közlekedés hvg.hu 2017. augusztus. 25. 17:39

Megvan, mit zárnak le Putyin miatt hétfőn

Készül a TEK, készül a rendőrség az orosz elnök újabb látogatására. A rendőrség közleményt adott ki arról, hogy mire figyeljenek az autósok.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és egyéb delegációk érkezése miatt augusztus 27-én vasárnap és augusztus 28-án hétfőn forgalmirend-változások lesznek a főváros területén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Hétfőn 11 és 20 óra között szakaszos és időszakos forgalomkorlátozások lesznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Papp László Budapest Sportaréna közötti útvonalakon.

A rendőrség emellett vasárnaptól megállási tilalmat rendel el az említett útvonalakon, ezért kérik, hogy az autósok fokozottan figyeljenek az ideiglenes jelzőtáblák utasításaira.

Azokat a járműveket, amelyek a megállási tilalommal érintett útszakaszokon parkolnak, a rendőrség elszállítja. Az elszállított járművek tulajdonosai a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hová szállították a kocsijukat, valamint tájékozódhatnak további teendőikről. A telefonszám augusztus 25-én 20 órától augusztus 29-én 20 óráig üzemel.

A forgalmirend-változások befolyásolják a tömegközlekedési eszközök menetrendjét, útvonalát is – írták. Erről azonban a BKK honlapján még nem közöltek információkat.

Vlagyimir Putyin a cselgáncs-világbajnokság megnyitója miatt érkezik Magyarországra. Amellett, hogy részt vesz az ünnepségen, munkamegbeszélést folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

Komoly biztonsági előkészületek

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint Putyin érkezése miatt komoly biztonsági előkészületek zajlanak. Az orosz elnöknek járó, a biztonsági szolgálata által szükségesnek minősített védelmi szintet biztosítja a Terrorelhárítási Központ – közölte.

Az orosz küldöttséggel több miniszter is érkezik Budapestre, köztük az orosz egészségügyi miniszter, aki egyúttal a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság társelnöke is, ezért plenáris munkamegbeszélés is része a hétfői programnak. A program, amelybe az Orbán–Putyin-megbeszélés, a plenáris tárgyalás és a cselgáncs-világbajnokság megnyitónapja is belefér, mindössze fél, háromnegyed délutánt ölel fel.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.