Közlekedés hvg.hu 2016. január. 18. 15:56

Új fegyvert vetnek be Bécsben a beparkolások ellen – fotó

Nemcsak Budapesten, a világ más városaiban, köztük Bécsben is borzolják a villamosvezetők és az utasok idegeit szabálytalanul parkoló autók. Az osztrák főváros egyik kerületében, a 37-es villamos egyik megállójánál olyan szenzorokat helyeztek el, amelyek érzékelik, ha a járművek belógnak a pályára, és akadályozzák a villamos haladását. A sofőröket pedig kijelzőn figyelmeztetik, ha szabálytalanul álltak meg az autójukkal. A rendszert egyelőre tesztelik.

A bécsi közlekedési társaság adatai szerint tavaly összesen 2166 esetben akadályozták valamelyik villamosuk vagy buszuk haladását szabálytalanul parkoló járművek. Ez átlagosan napi hat beparkolásos esetet jelent. 2014-ben nagyjából kétezer, míg 2010-ben körülbelül 3600 ilyen esetet jegyeztek fel.

Elég a kijelölt vonaltól pár centire kilógnia a parkoló járműveknek ahhoz, hogy akár 40 percre is leálljon a forgalom az adott vonalon. A városi közlekedés szervezői igyekeznek rendszeresen felhívni a sofőrök figyelmét arra, mennyire fontos a szabályos parkolás az érintett szakaszokon. Mindig vannak azonban olyan járművezetők, akik valamiért figyelmen kívül hagyják ezt – Bécsben is.

Bécs XIX. kerületében, Döblingben rendszeresen gondot okoznak az ottani főutcán szabálytalanul parkoló autók a tömegközlekedésnek. Emellett az 5-ös, a 40-es, a 41-es, 42-es és a 60-as villamos egyes szakaszai számítanak ebből a szempontból problémás résznek Bécsben – írják a Wiener Linien oldalán.

A bécsi közlekedési társaság Döbling főutcáján már tesztel egy új rendszert. Ennek lényege, hogy szenzorok érzékelik, ha egy autós szabálytalanul parkolt, és ezt egy kijelzőn meg is jelenítik. Így elvileg csökkenteni lehet a beparkolások okozta fennakadásokat a villamosvonalon. A rendszerhez speciális szoftvert fejlesztett ki közösen két cég.

wienerlinien

Az ötlet egyébként nem teljesen új. 2013-ban is kipróbálták már a XIX. kerületben, és az akkori tapasztalatok alapján fejlesztették tovább a szoftvert.

A beparkolás nemcsak a tömegközlekedésben résztvevőknek kellemetlen, hanem a figyelmetlen sofőröknek is: akár ezer euró büntetést is kiszabhatnak ugyanis rájuk.

Az interneten számtalan videó kering a villamosokat, buszokat akadályozó járművekről. A norvég fővárosban, Oslóban is rögzítettek egy ilyet: ezen az utasok nem vártak sokáig, néhány járókelő segítségével megoldották a problémát őt. Az autónak nem esett baja, és a villamos is tovább mehetett. Az esetek nagy részében persze nem ilyen egyszerű a megoldás.

A videót a Yourway2Norway tette közzé a YouTube-on január 11-én.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés