Eltüntették az ország egyik legveszélyesebb kereszteződését
Körforgalmat alakítottak a 3-as főút és a 3105-ös út csomópontjában Bagnál. A beruházás nettó 365 millió forintos hazai forrásból valósult meg.
A bagi csomópont a magyarországi főúthálózat egyik leginkább balesetveszélyes, lakott területen kívüli útkereszteződése volt – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az ünnepélyes átadáson.
Felidézte, hogy 2008 és 2014 között 11 személyi sérüléses baleset történt itt, kettő közülük halállal végződött.
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója tájékoztatása szerint az új körforgalom kialakítása során három buszmegálló is létesült, valamint két gyalogos átkelőhely, és a világítás is megújult. A körforgalom közlekedésbiztonsági szempontból jelentős, hiszen a kereszteződést naponta 10 ezer jármű használja – tette hozzá.
A kivitelezést az ÁR-LA Magyarország Kft. végezte.