2014. június. 27. 19:59 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 27. 19:54 Közlekedés

Újabb gigantikus építkezéssel csillapítanák a forgalmat Pekingben

A kínai főváros megépíti hetedik autópálya körgyűrűjét, amely 940 kilométer hosszú lesz. A szomszédos Hopej tartományt is érintő úttal tehermentesíteni próbálnák a pekingi utakat – írta pénteken a Global Times című lap.

A pekingi önkormányzat szerint a végleges tervek már elkészültek, az autópályának fontos szerep jut a Peking-Tiencsin-Hopej integrációs fejlesztési koncepcióban, amelyet alapvetően környezetvédelmi szempontok alapján alkottak meg.

A szomszédos Hopej tartomány közlekedési ágazati vezetője közölte, hogy a körgyűrű segíti majd a pekingi ipari üzemek egy részének átköltöztetését is.

Kao Csin-hao arra is kitért, hogy felgyorsítják a Peking belvárosába vezető egyik vasút, valamint a főváros és az északkelet-kínai Senjang közötti gyorsvasúti pálya építkezéseit. Peking és Hopej székvárosa, Sicsiacsuang új légikikötőkkel gyarapszik.

Szakértők szerint a megaprojektben Hopejnek "osztják le" a nehézipart, a tengerparti Tiencsin városé lesz az elektronika és a távközlés, Peking pedig a pénzügyi, banki szektorra, valamint a szolgáltatásokra és a csúcstechnológiai iparágakra összpontosít majd.

A terveket óvatos kritikával fogadók úgy vélik: a pekingi székhelyű vállalatok nem szívesen hagyják majd el fővárosi bázisukat, és vannak, akik azt jósolják, hogy csak súlyosbodnak a körgyűrűvel a mostani problémák. Szerintük a város terjeszkedésével még nagyobb torlódásokra lehet majd számítani.

Emlékeztetnek: már a negyedik és az ötödik körgyűrű célja is az volt, hogy enyhítse a forgalmat, de ennek jele sincs. Úgy vélik, inkább a városi vasúti közlekedésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.

Pekingben még az 1980-as években építettek meg a belvárost körülvevő "kettes körgyűrűt", amit az 1990-es években bővítettek. A legnagyobb kerületű körgyűrű a városközponttól 15-20 kilométerre van, körülbelül 220 kilométer hosszú. A kétszer kétsávos út teljes hosszában 2010 óta járható.

Hirdetés