2014. január. 11. 17:55 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 11. 18:37 Közlekedés

Súlyosan megsérült egy 90 éves férfi az M3-as autópálya szabolcsi szakaszán

Súlyosan megsérült egy 90 éves férfi az M3-as autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán, amikor autójával az árokba csapódott szombaton késő délután - közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője.

Fülöp Gergely őrnagy elmondta, hogy a baleset a sztráda Nyíregyháza és Őr közötti szakaszán történt, a járműben egyedül utazó férfit a mentők kórházba szállították. A szóvivő hozzátette: a vizsgálat eddigi adatai szerint az idős ember visszafordult az autópályán, és a leállósávban mintegy két kilométert tett meg szemben a forgalommal, mielőtt az árokba borult autójával.

Takács Judit, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a balesethez riasztották a nyíregyházi tűzoltókat, akik áramtalanították a járművet, és a mentést úgy tudták elvégezni, hogy nem volt szükség sávlezárásra az M3-as autópálya érintett nyírségi részén.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.