2013. december. 17. 07:58 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 17. 07:56 Közlekedés

A leállósávban halad a forgalom az M3-ason

Baleset miatt csak a leállósávban halad a forgalom az M3-as autópályán Nyíregyháza irányába, a Heves megyei Kálnál - közölte a rendőrség kedd reggel honlapján.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az autópálya 93-as kilométerénél - a Káli és a Nagyfügedi lehajtók között - egy személygépkocsi és egy kisbusz ütközött össze. Az eddigi információk alapján egy ember megsérült.

A helyszínelés alatt a leállósávban halad a forgalom - írta a rendőrség.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.