2013. november. 05. 21:47 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 05. 21:47 Közlekedés

Halálos baleset az M1-esen

Egy ember meghalt az M1-es autópályán történt balesetben.

Egy ember meghalt egy balesetben az M1-es autópályán, Mosonmagyaróvár és Lébény között, a főváros felé haladó oldalon kedd este - közölte a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei szóvivője. Albert-Dobos Viktória hadnagy elmondta: egy tréler, egy kisbusz és egy kamion ütközött össze a 155-ös kilométernél. Az első jelentések szerint három ember beszorult a roncsokba.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.