Hírek MTI 2015. május. 22. 20:37

Újabb Uber-ítélet Franciaországban: örülnek is, meg nem is

A francia legfelsőbb bíróság részben helybenhagyta az Ubert és hasonló fuvarmegosztó szolgáltatásokat nyújtó cégeket korlátozó jogszabályt.

A döntés szerint egyebek mellett továbbra is tiltott számukra a geolokátor használata, azaz nem közölhetik a felhasználóval a szabad autók aktuális helyzetét.

A legfelsőbb bíróság pénteki határozata szerint a fuvarmegosztási szolgáltatást nyújtó autóknak két utazás között garázsba kell vonulniuk, ha nincsen előre megrendelt fuvar, azaz nem "körözhetnek" utas után kutatva.

A bíróság szerint ugyanakkor alkotmányellenes volt az a jogszabály, ami a taxisok részére tette csak lehetővé az utazás időtartama és távolsága szerint történő díjszámítást.

Az Uber "kiváló hírnek" értékelte a bíróság döntését, amely körülbelül hatezer párizsi Uber-sofőrt és ügyfeleiket érinti. Az Uber szerint egyenlő módon kell kezelni a taxikat és a sofőrrel közlekedő autókat a törvényhozásnak és a hatóságoknak.

A döntés visszafoghatja a kaliforniai székhelyű, becslések szerint 41 milliárd dollár értékű vállalat gyors térnyerését Európában. Az Uber olcsóbb, UberPop nevű szolgáltatását Németország betiltotta, Spanyolországban és Hollandiában pedig felfüggesztették.

Az Uber számos keresetet adott be nemzeti és uniós szinten is azzal, hogy Franciaország, Spanyolország és Németország a fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó cégek korlátozásával megsérti az Európai Unió szerződéseiben foglalt jogokat, köztük a szabad vállalkozáshoz való jogot.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.