Egyelőre nem látszik a háború vége, sőt, egyre komolyabb támadásokat folytat Oroszország Ukrajna ellen, így továbbra is számítanunk kell menekültek érkezésére a határon. Vannak, akik pár nap után már tovább is állnak, mások hetekig, hónapokig is itt élnek, egy részük azonban még hosszabb időre tervez Magyarországon maradni.
Az ukrán menekültek ellátása, integrációja azonban továbbra sem megoldott, sőt, úgy tűnik, még fokozottabb segítségre lesz szükségük a tél közeledtével. Magyarországon február 24. óta rengeteg civil szervezet segít, egy részüket fogja össze a United Way Magyarország, amelynek vezetőjét, Adriány Kincsőt arról kérdeztük, milyen eszközökkel tudják segíteni a menekülteket, hogyan teremtenek ehhez forrásokat. Továbbá mesélt saját személyes benyomásairól, tapasztalatairól is.
Mégis mennyi menekült lehet ma Magyarországon? Vannak erre vonatkozólag pontos adatok?
Pontos adatok nincsenek, mert a hivatalos közlés szerint 30 000 fő él jelenleg nálunk, míg az ENSZ Menekültügyi Szervezete, amely minden országban próbál adatokat gyűjteni, 300 000 főt becsül. Azt mindig lehet tudni, naponta hányan lépnek át a határon, ugyanakkor többen már vissza is mentek a hazájukba, mások pedig egyéb célországokba távoztak, egy részük pedig Magyarországon él. Tudni kell, hogy a kettős állampolgárokat senki nem számolja, ahogy a turistavízummal jövőket sem. Akik itt voltak 3 hónapig, azokról senki nem tudja, hogy továbbmentek-e vagy sem. Az biztos, hogy Magyarországon él egy nagyobb csoport, hiszen azok az ukrán állampolgárságú férfiak, akik már a háború előtt is az ország különböző szegleteiben nagy multinacionális vállalatoknál vagy egyéb cégeknél dolgoztak vendégmunkásként, a háború kitörése után a családjaikat is átmenekítették. Nagyon sok menekült viszont továbbáll, nem marad itt. A United Way kilenc országban van jelen Európában, ebből hat aktívan foglalkozik a menekültekkel, így egészen friss az az információ, hogy nagy számban jelentek meg menekültek Spanyolországban, Hollandiában és Németországban is – ezeken a helyeken professzionálisan oldották meg az ellátásukat.
Mi volt az első dolguk február 24-ét követően?
Az első reakciónk az azonnali segítségnyújtás volt. Szinte aznap létrehoztunk egy segélyalapot adományok és támogatások fogadására. Alapvetően nem humanitárius segélyszervezetként működünk békeidőben, nem ez az alaptevékenységünk, de ez egy olyan különleges szituáció volt, amikor nem volt kérdés, hogy ezt kell tennünk. Egy hét alatt állt össze az adománygyűjtő kampányunk is, és ez a gyorsaság lett az óriási szerencsénk, mert így nagyon hamar reagálhattak az adományozók. Amerikai központú szervezetként a legtöbb támogatást a tengerentúlról kaptuk, de a világ minden tájáról sorra özönlöttek az adományok Kanadától kezdve Nyugat-Európáig.
Személyesen is ott voltak a határon már a kezdetek kezdetén?
Az első héten, amikor a legnagyobb káosz uralkodott, a pelenkától az élelmiszerig mindent vittünk a kisvárdai partnereinkhez. Ezeket az adományokat cégek és magánszemélyek ajánlották fel. Én nagyon büszke voltam a magyarokra, soha nem láttam még ilyen szintű összefogást. Az első hetekben, amikor rengeteget jöttünk-mentünk, azt láttuk, hogy mindenki, aki élt és mozgott, adományokat pakolt vagy vitt, ellátta vagy segítette a menekülteket az ügyes-bajok dolgaik intézésében. Aztán eltelt 3–4 hónap, az önkéntesek szabadnapjai elfogytak, sokan el is fáradtak. Ezen a ponton lépett a United Way Magyarország. Felismertük, hogy stratégiai támogatást kell nyújtanunk ezeknek a segítőknek. És ebben rejlik alapvetően a mi jelentőségünk: a közép-, illetve hosszú távú segítségnyújtásban vállalunk aktív szerepet.
Néha pont a segítség módját a legnehezebb megtalálni, Önök milyen eszközhöz nyúltak?
Pályázatot hirdettünk az országban, hogy előbújhassanak azok a segítő civil szervezetek, akiknek alapvetően nem is feltétlenül a menekültügy a fő profiljuk, viszont emberileg nem tudták tétlenül nézni a történéseket. Például olyanok, akiknek már nem volt erejük, mert a végkimerülés határán álltak, és nem volt külső forrásuk, így a saját pénzüket tették bele például, hogy töltőt vegyenek egy ukrán kislány telefonjához, csak hogy egyetlen példát említsek. Mert azon túl, hogy a menekülteknek van mit enniük, és van hol aludniuk, más mindennapi dolgokra is szükségük van. Több mint 100 felett volt a pályázók száma, ezért egy bírálóbizottság értékelte a beérkező anyagokat. Nemzetközi civil szervezetként alapvető számunkra a transzparencia és az elszámoltathatóság, tehát fontos volt, hogy a kiválasztott, hiteles szervezetek megfelelően, a valós szükségletekre költsék el az elnyert forrásokat. 31 szervezet 28 projektjét választottuk ki, mert többen már alapvetően együttműködésben pályáztak.
Említene közülük egy-két kiemelkedő projektet?
Nehéz, mert az összes kezdeményezés remek dolog. Van, amelyet már Ukrajnában is ismernek, és szájhagyomány útján találnak meg, ők fogyatékos menekült gyerekekkel foglalkoznak. Akadnak, akik teljes családokat fogadnak be és támogatnak, van olyan egyesület, amely játszóházat alakított ki gyógypedagógiai fejlesztéssel, de van olyan sportiskola, amely a háború kitörésekor itt edzőtáborozó kajak-kenus fiatalokat fogadott be. Mások a munkavállalásban, iskolakeresésben, papírok beszerzésében vállalnak segítséget. Van olyan, aki ukrán-orosz-magyar nyelvű információs online portált indított, más a gyerekek képességfejlesztését tűzte ki célul, vagy speciális gyógyszerek beszerzését. De talán a legkiemelkedőbb sikerünk, hogy hosszas egyeztetések és engedélyeztetések után a Medspot Alapítvány a támogatásunkkal beszerzett Németországból egy mentőautót, amely a háború alatt mobilrendelőként üzemel és betegszállítást is végez önkéntes orvosok közreműködésével, később pedig magyarországi hátrányos helyzetű térségekben nyújt majd segítséget.
Ennyi tapasztalattal a hátuk mögött Ön szerint mi a legnagyobb probléma ma az ukrán menekültek ellátásában?
Mindkét félnek, nekünk segítőknek és a menekülteknek is egyértelműen az információhiány a legnagyobb probléma. Nincs egy központilag elérhető érthető, egyértelműen kommunikálható rendszer, hiszen még a hivatalokban sem alakult ki ennyi idő alatt egy jó eljárásrend a menekültekre vonatkozóan. Ezért fordulhat elő, hogy teljesen máshogy intézik a papírokat vagy a tanköteles korú gyermekek beiskolázását az ország különböző szegletében. Úgy vélem, ezt csak a kormányzat felől érkező megoldásokkal lehetne rendezni.
És mindeközben bele sem merünk gondolni, hogy milyen mentális állapotban lehetnek a menekültek.
Ez igaz, olyan pszichés átmeneti állapotban és extra élethelyzetben vannak, amit meg sem érthetünk. A befogadó országok menekültként néznek rájuk, míg Ukrajna, főleg a férfiakra, úgy, hogy otthagyták a hazájukat. Kicsit két világ között élő emberek ők, köztük rengeteg gyerekkel. Kiszámíthatatlan, hogy ez az átmeneti állapot meddig tart, de addig is valamiféle integrációra van szükségük, amelynek óriási a költsége. Ez pedig nagyobb, országokon átívelő összefogás nélkül nemigen oldható meg.
Várható-e, hogy hasonló pályázatot tudnak ismét kiírni a civil szféra számára?
Nagyon szeretnénk az eddigi szervezeteinket tovább támogatni, valamint újakat bevonni a körbe, hogy ez a fantasztikus kapcsolati háló és tudás tovább gazdagodjon. A mi szerepünk, hogy hidat képezünk a támogatók és a terepen dolgozó civilek között. Ők ismerik a helyi viszonyokat, a lehetőségeket az integrációra, illetve az eszközöket arra, hogy az esetlegesen kialakult társadalmi feszültségek ne növekedjenek. Nekünk pedig épp ez az erősségünk, hogy az ország minden részéről kapcsolódunk a szervezetekkel, becsatornázzuk őket egy nagyobb hálózatba, és áramoltatjuk az információt mindkét irányba. Most, amikor mindenki a megnövekedett energia- és élelmiszerköltségekkel hadakozik, fontos további támogatókat találnunk, akikkel tovább folytatható a megkezdett hiánypótló munka, hiszen jön a tél, és az előrejelzések szerint ez újabb nagyobb menekülthullámot hozhat. Eddig 200 millió forintot osztottunk szét a civil szervezeteknek, ennek 80 százaléka magánszemélyektől érkezett, ami fantasztikus összefogásról tesz tanúbizonyságot. Szeretnénk ezt a munkát tovább folytatni.
Ki tud-e emelni olyan nehéz pillanatot a menekültekkel kapcsolatban, amit sosem felejt el?
A háború első napjaiban, amikor a határra vittük az adományokat, rengeteg menekült össze volt zárva a tornatermekben. Volt ott egy anya az újszülött gyermekével. Belegondoltam a félelemmel és kilátástalansággal teli helyzetébe. Érzelmileg annyira felkavart, hogy ezt azóta sem tudom feledni.
És a legfelemelőbb pillanat?
Mindenképpen azt emelném ki, hogy rengeteg fantasztikus embert ismerhettünk meg. A záhonyi polgármester úrtól kezdve a kisvárdai nőgyógyászon át a vecsési evangélikus egyházközösségi vezetőig. Akik erejükön felül teszik a dolgukat azóta is, és mindenben segítik a menekültek beilleszkedését, ellátását. Az ő energiájuk ad erőt nekünk is ahhoz, hogy minden eszközünkkel azon dolgozzunk, hogy további támogatásokkal tudjuk őket és a rajtuk kívül is hasonlóan elkötelezett munkát végző civilek munkáját segíteni.
A tartalom a United Way Magyarország támogatásával, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.