Rögtön egy töredelmes vallomással kell kezdenem: egyikünk sem a technika ezüstkezű ördöge, ami első ránézésére ugyan jelenthet hátrányt, amikor egy ilyen (vagy bármilyen) eszközt kell tesztelni, ugyanakkor, ha másképp tekintünk rá, akkor ez az igazi próbatétel, hiszen így a kütyü teljesítményének belépési küszöbe sokkal magasabb lesz. Nekünk, akik persze ugyanúgy napi szinten 8-10 órát használjuk az otthoni internetünket, mint manapság bárki más, tényleg csak az igazán látványos változás fog szemet szúrni – főleg, ha az az ígéret, hogy jobb, gyorsabb lesz itthon a net.

Mint minden valamirevaló történetben, itt sem mehetünk el a „seregszemle” mellett, eszközparkunk elemei a következők: két 11-es iPhone, egy Chromecast, egy MacBook Air és egy Dell Inspiron laptop. Utóbbi két készülék már nem a legfrissebb eresztés, de tisztességes, i5-ös processzor, SSD és elegendő RAM van bennük ahhoz, hogy koncentrálhassunk a lefedettség finomságaira. A házi munkaállomásokat mi is szeretjük váltogatni, nehogy belecsontosodjunk (vagy éppen őrüljünk) a kanapé egy-egy szegletébe, hiszen hosszú hónapok home office-a van mögöttünk, és ki tudja, mennyi lesz még előttünk. És bár egyik gépnek sem kell a router mellett térdelve könyörögni, hogy elindítson egy youtube-videót, az egyes szobákban azért van különbség a net erősségében – de erről majd később.

Mi van a dobozban?!

Miután a futár átnyújtotta a már a közlekedő folyosóról is szabad szemmel jól látható magenta csomagot, rögtön görcsbe rándult a gyomrom, hogy hogyan fogom beüzemelni a rendszert. Megszabadítottam az úgynevezett Mesh-eszközöket (2 adagot kaptunk) a csomagolópapírtól, és a dobozokat is kinyitottam, kicsit megnyugodtam, hogy három elemnél nem található bennük több. A mellékelt tájékoztató állítása pedig az volt, hogy 30 perc alatt startra kész lesz a rendszer. Természetesen ezeket a prognózisokat sosem veszem komolyan, miután nálam egy rántotta készül el fél óra alatt, de életemben először nem sikerült rácáfolnom erre a spekulált időtartamra – tényleg megvoltam fél óra alatt.

A dolog úgy néz ki, hogy miután összekötöttük saját routerünkkel a Mesh-ikrek egyik felét, ami így rögtön vezérlővé avanzsál, párosítanunk kell hozzá, egyelőre három méteren belül maradva, a másik ugyanilyen eszközt is. Ez utóbbiba szerencsére már semmilyen extra zsinórt (a tápkábelen kívül) nem kell beledugni, WPS-szel (rövid guglizás: a Wi-Fi Protected Setup-pal, ami lényegében az új eszközök csatlakoztatásában segít, ha az otthoni hálózatra mást is rá akarunk kötni) pár perc alatt felismeri egymást a két eszköz. Így az utóbbi Mesh rögtön a kicsit mostohább végpont funkcióba kerül. Ha egyszer felismerték egymást az eszközök, többé nem lehet elszakítani őket. Topográfiailag persze kénytelenek vagyunk, hiszen a végpontnak kell egy megfelelő hely, hogy a WiFi-jel egyenletesen szóródhasson a lakásban (én ezt taktikusan rézsút helyeztem el, két szobával arrébb, a hálóban), de ekkor már nem kell újra a párosítással vacakolnunk. Apropó, ha a tájékoztató füzetecskét még kicsit lapozgatjuk, akkor egy igen hasznos szekciót, a WiFi-feng shui legfontosabb alapvetéseit is megtaláljuk benne. E szerint érdemes például kb. 80 centis magasságban végleges helyet találni routerünknek (bevallom, ez nekem újdonság volt), illetve nem eldugni a készüléket a pincébe, a konyha- vagy a páncélszekrénybe. Ez utóbbival tisztában voltam, hiszen ezzel voltak korábban problémák a mi otthonunkban is.

Egy hasznos tanács: én nagy bizonytalanságomban – a tájékoztató füzet ajánlása szerint – használtam a TelekomWi-Fi Extra (Kaon) alkalmazását is, hogy biztos jó eszközökre és hálózatokra találjak rá. Ez tényleg csak a WiFi-hálózat menedzselését könnyíti meg a számunkra. Aki hasonlóan teszetosza ilyen szituációkban, azt lehet, hogy kicsit jobban vezeti majd, érdemes lehet kipróbálni.

Teljesít a teljesítmény

Mindig szkeptikus vagyok a különböző okosító eszközökkel szemben (természetesen volt, ami már bevált), hajlamos vagyok azt gondolni, hogy az ember vagy okosat vesz, egyébiránt pedig csak okoskodik. Mindenesetre kíváncsi voltam, hogy mit is tud a Telekom WiFi-boostoló rendszere, és mennyire tapasztalja meg mindezt az egyszeri felhasználó?

Kezdjük azzal, ami nemcsak látványos, de látható is! A WiFi erősségét jelző csíkocskák a telefonokon és a laptopokon is mindig a maximális erősséget mutatták a párnapos tesztelés alatt. Hiába origamiztam be magam a kupiszoba legsarkába, illetve álltam ki az erkély legszélére, ez akkor sem változott. A Mesh-ek nélkül, ha csukott ajtóknál neteztünk a hálószobában, akkor előfordult, hogy a telefonom például mobilnetre váltott, most ilyesminek még csak a közelébe se kerültünk

Nekem a Telekomnál egy úgynevezett 150/5-es csomagom van. Tehát maximum 150 Mbit/s (minimum 15) a letöltési és 5 Mbit/s a feltöltési (minimum 1 Mbit) sebesség. Viszonyításképp: a WiFi Extra maximuma akár 4800 Mbit/s letöltési sebességet is elérhet. Ezek az értékek persze rendkívül sok mindentől függenek, ezért én igyekeztem a saját valóságomra lefordítani, hogy mekkora különbséget jelent mindez a két „csomag” esetében, illetve hogyan jelenik meg a gyakorlatban, mire is képes az én normál használatom mellett egyik vagy másik.

Előtte – utána

A Meshek turbója nélkül is elégedett voltam, hiszen egy kábé kétgigás videót le tudok tölteni 7-8 perc alatt, ami egyáltalán nem kellemetlenül hosszú idő. A feleségem az itthon elkészített anyagait pedig fel tudja tölteni a WeTransferre körülbelül fél óra alatt (700-800 megáról beszélünk). Aki ismeri a platformot az tudja, hogy nem mindig egyszerű eset, persze remekül működik, csak kicsit fontolva. A Mesh-ekkel ugyanez nagyjából feleannyi időre csökkent. Tehát ugyanaz a kétgigás videó 3 perc alatt jött le, ami azt jelenti, hogy másodpercenként kicsit több mint 10 megabájt adat áramlik a gépre. Ha az ember még floppy-lemezeken és betárcsázós neten szocializálódott, akkor képes még mindig a fekete mágia szintjén gondolni az ilyesmi teljesítményekre. A WeTransferes, 800 megás ügy 14 percre szűkült, ami, ha az ember éppen rohan (márpedig mért ne rohanna, még ha csak házon belül is) igen szignifikáns különbség.

A háztartásunkban lévő egyik kedvenc kütyünk (egy másik hekkelő, okosító eszköz – igen, mi ezután kezdtünk el hinni bennük): a Chromecast. Tény, hogy nem ugyanolyan, mintha egy naprakész okostévénk lenne, de arra, amire nekünk kell, rendkívül jól használható. Általában zökkenőmentesen mennek rajta (keresztül a tévénken) a két, itthon is elérhető streaming-szolgáltató filmjei, sorozatai. Olyankor szokott csak botladozni, ha csukva van az ajtó, ami mögött a routerünk lapul, ilyenkor van, hogy kicsit gondolkodik, nagyritkán, főleg hosszú hétvégéken (amikor eleve komolyabban terhelődik a hálózat) időnként ki is ugrik az adott filmből. Az okoswifit pont egy hosszú hétvége alatt teszteltük, de meg sem döccent a Chromecast, hiába gyűrtük, hiába a csukott ajtó vagy a frekventált időszak.

Összegzésképp elmondhatjuk, hogy minden szkepticizmusunk ellenére komoly különbséget tapasztaltunk, egyértelműen kevésbé látványos hatásra számítottunk, így az az igazság, hogy tovább erősödött a hitünk az okos(ító)eszközökben, és sokak számára lehet valami megnyugtató abban, hogy ezen a fronton is 2-3-4 út is állhat előttünk, ha kényelmesebbé akarjuk tenni az életünket.