A felhőben elhelyezett beléptetőrendszer kissé misztikus dolog. A hatókörében lévő embereket mintha mindig egy szellem figyelné, bárhová is tartsanak. Mindenkiről tudja, hogy hová van szabad bejárása, és hová nem léphet be, mihez van hozzáférése és mit nem tehet meg. A megoldás azonban a rugalmassága és a költséghatékonysága miatt izgalmas igazán.
Az IHS piacelemző cég jelentése szerint a felhőalapú hozzáférés felügyeleti rendszerek (Access Control as a Service – ACaaS) globális piaca még csak most kezd formálódni. A növekedését különösen a felhőtechnológiák elfogadása hajtja, s a trend erősítéséhez az ACaaS-hoz kapcsolódó szolgáltatások bővülése is hozzájárul. Az IHS arra számít, hogy az ACaaS annak a rugalmasságnak köszönhetően törhet előre, amelyet a cégeken belül működtetett megoldások nem képesek nyújtani. Például a végfelhasználók a teljes megoldást maguk képesek menedzselni, míg az infrastruktúra karbantartását kihelyezhetik. Vagy kiegészítő díj megfizetésével a menedzselés teljes terhét levethetik a monitorozástól, a jelentések kinyomtatásán át, a hozzáférési jogokat megadásáig stb.
Ezen a piacon vetette meg a lábát az elektronikus beléptető rendszerek újragondolásával egy magyar vállalkozás, amelynek felhőalapú megoldása olyan jól sikerült, hogy a Deutsche Telekom regionális díját is elnyerte vele.
Berende Péter, az Accessium ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az új technológiák adta lehetőséget akarták megragadni, s a felhőt, a dolgok internetét (IoT) és a gép és gép (M2M) kommunikációt egybegyúrták szem előtt tartva, hogy alacsonyak legyenek a beruházási költségek, illetve a rendszert egyszerű legyen működtetni. Továbbá meg akartak szabadulni a kábelektől, és minden olyan zavaró tényezőtől, amely a rendszer biztonságát és használhatóságát csökkenti.
Díjazott ötlet |
Az e-Access az első helyen végzett azon a versenyen, amelyet a Deutsche Telekom hirdetett meg a közép-kelet-európai régió nyolc országában a legjobb IoT alapú üzleti alkalmazások számára. „Rendkívül fontos számunkra ez a díj, hiszen így nagyon sokan felfigyeltek arra, amit alkottunk. Az érték már itt volt, de a Telekom most nagyítót is adott, hogy mások is észrevegyék” – mondta Berende Péter. |
Az e-Access rendszer lelke az újonnan kifejlesztett vezérlőpanel, amely a leolvasókkal és zárakkal (egyszerre akár százzal is), illetve az Accessium felhőszolgáltatását futtató szerverekkel kommunikál. Van olyan megoldásuk is, amelyben a vezeték nélküli adatforgalmat folytató zárbetét a leolvasó. Ugyanakkor a meglévő leolvasókkal is integrálható a rendszer, legfeljebb egy interfészmodult kell a leolvasókhoz illeszteni.
A vezérlő és a felhasználók között az Accessium felhőszolgáltatása teremti meg a kapcsolatot. Az ügyfél weben keresztül (akár tabletről vagy okostelefonról) hozzáférhet az adminisztrációs felülethez, amelyen beállíthatja a jogosultságokat vagy lekérheti a tárolt adatokat (például hogy ki, mikor, melyik ajtót nyitotta). A beállítások, illetve a tárolt adatok mobil (GPRS) kapcsolaton keresztül mozognak a vezérlő és a felhőben lévő szerverek között.
A terveket úgy készítik, hogy ne legyen sérülékeny eszköz a helyszínen, s a működést az Accessium szerverei támogassák, és az Accessium tárolja az adatokat is. Így pontosan lehet tudni, hogy az adatok hol vannak, azaz nem valahol a világ másik szegletében parkolnak, ami fontos szempont a biztonsági megfontolásokra érzékeny felhasználóknak.
„Ez a megoldás számtalan problémát kiküszöböl. A vezérlőnek csak áramra van szüksége, minden kommunikációt vezeték nélkül intéz. A jogosultságokat tárolni is képes, így a beléptetés akkor is zavartalan, ha éppen nem működne a mobil kapcsolat. Az ügyfél bármennyi vezérlőt elhelyezhet bármennyi telephelyen: ezeket mind ugyanarról a felületről láthatja és kezelheti, így a jogosultságok kiadása és visszavonása villámgyorsan megtörténhet” – mondja Berende Péter.
A megoldás további előnye, hogy könnyen integrálható sokféle rendszerhez. Az e-Accesst már összekapcsolták munkaidő-nyilvántartó és épület-automatizálási rendszerekkel is. Képes együttműködni a zártláncú videorendszerekkel. Így pontosan lehet tudni, ha valaki másnak a belépőkártyájával jutott be, de az is megfigyelhető, hogy egy telephelyről ki, mikor és milyen állapotú járművel hajt ki, és milyen állapotban hozza vissza például a rábízott autóbuszt.
Nem lehetetlen, hogy a közeljövőben már az NFC-képes telefonok vagy okosórák szolgáljanak kulcsként az elektromos zárakhoz. „A lényeg az integráció és az egységesítés, hogy a felhasználónak a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozza a rendszer használata. Néhány éve még óriási tűzfalakkal találkoztunk, amelyeken fennakadtunk a bizalmatlanság miatt. De a felhő beérett, s ma már Magyarországon is megbízható technológiának tartják. (Etikus hackereket alkalmaztunk, hogy az e-Access esetében ehhez kétség se férjen.) A rendszergazdák is egyértelműen támogatják, hiszen sok feladatot levesz a vállukról. Az IoT is ezen az úton van, de annak még szüksége van egy kis időre, míg mindenkinek világos lesz, hogy mire és hogyan szolgál. De ha a funkciók zavartalanul és biztonságosan működnek, akkor a rendszerek mögött álló technológia csak keveseket foglalkoztat – vélekedett Berende Péter.
Az oldalon elhelyezett tartalom a Magyar Telekom megbízásából készült, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.