Azokban az iparágakban, ahol jelentősen nagy bevétel foroghat kockán (például a kereskedelmi cégeknél, call centereknél, a marketing, PR cégeknél) a versengés egyáltalán nem ismeretlen fogalom. A túlzásba vitt verseny azonban stresszhez vezethet, aminek pedig egyenes következménye az alacsonyabb minőségű munka és a romló teljesítmény.

Míg a legjobban teljesítők egy versenyhelyzetben is megállják a helyüket, addig a verseny egyáltalán nem minden személyiségtípusnak tesz jót. A Nagykutyák: A győzelem és a veszteség tudománya című könyv szerint a munkavállalók 25%-ára rossz hatással van a verseny, a további 25%-ukat pedig egyáltalán meg sem érinti. A verseny nem egy kaptafára épülő motivátor, ezért ha anélkül alkalmazza a vezetőség, hogy átgondolná a következményeit, akkor akár az üzleti sikereket is veszélyeztetheti.

A versenynek mindig vannak győztesei és vesztesei. Ha arra bátorítják a munkavállalókat, hogy a verseny győzteseiként tekintsenek magukra, akkor azzal azt üzenik a többieknek, hogy ők a vesztesek, akár tudatosította ezt egy vezető, akár nem. Ez csak azon csúcsteljesítők számára lehet jó hír, akik a munkaerőnek legfeljebb a 20%-át teszik ki, a maradék 80% viszont kellemetlenül érezheti magát, aminek akár az is a következménye lehet, hogy a lemaradó dolgozók új munka után néznek. Amikor a cég által elérni kívánt célokat túlságosan kompetitíven fogalmazzák meg, sokan inkább kivonják magukat a csapatmunkából, főleg ha úgy érzik, nem tudják felvenni a versenyt az elvárásokkal. Ám egy üzlet csak akkor tud versenyképes maradni, ha a közepesen teljesítő dolgozók is megbecsülve érzik magukat.

Egy kísérletben bónuszt adtak azoknak az embereknek, akik rövid időn belül jobban teljesítettek, ám egy hét elteltével a teljesítményük visszaesett. Ennek oka valószínűleg az, hogy a verseny egy külső motivátor, és hosszú távon nem tudja ösztönözni az embereket. A hosszabb távú elkötelezettséghez belső motiváció kell. Ha túlságosan erőlteti a vezetőség a versengést, konfliktus alakulhat ki a dolgozók között, amelyre egyeseknek az lesz a válasza, hogy ellenállnak a munkahelyi versenyhelyzeteknek.

A verseny alternatívája

A dolgozók közötti verseny ösztönzése helyett sokkal jobb, ha a vezetők inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogyan tudnák azt éreztetni az alkalmazottaikkal, hogy sikeresek a saját területükön. Ennek egyik módja, ha nyíltan és őszintén megbeszélik velük a személyes munkacéljaikat, és efelé ösztönzik őket. A munkacéloknak nem kell ugyan egyszerűnek és kihívás nélkülinek lenniük, inkább azt kell érezniük a munkavállalóknak, hogy anélkül is elérhetik ezeket, hogy a többi kollégával konfliktusba, versengésbe kelljen lépniük.

A versenyt továbbra is lehet motivációs erőként használni, de olyan barátságosabb formában, amely nem nyomja el a gyengébbeket, és nem kényszeríti őket arra, hogy összehasonlítsák magukat másokkal. A munkáltatók továbbra is ünnepelhetik a csúcsteljesítőket, de a többiek eredményeit is számba kell venniük, főleg akkor, ha a saját képességeikhez, eddigi teljesítményükhöz mérten haladást értek el. Akik pedig eddig is jól élték meg a versenyhelyzeteket, azok nem fogják elveszíteni a lelkesedésüket csak azért, mert a munkakörnyezet kevésbé versengő. A munkahelyi kultúra ugyanis nem tudja megváltoztatni az emberek személyiségét: a versengő alkalmazottak mindig is azok maradnak, ám helyet kell szorítani azoknak a kollégáknak is, akiket egyáltalán nem motivál a versenyzés, sokkal inkább a személyes, belső teljesítményt.

A dolgozók motiválásának számos módja van, a különböző dolgozók különféleképpen (pozitívan vagy negatívan) reagálnak a sokfajta motivációs formára. Minél befogadóbb egy vállalati kultúra, és minél inkább arra ösztönzi az alkalmazottait, hogy a saját személyiségüknek megfelelően érjenek el sikereket, annál közvetlenebb hatást tud gyakorolni majd a kollégák összteljesítményére.

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

A Recruiter cikke nyomán