A városi problémák tudatosulásával felébredt az igény a várossal kapcsolatos pszichológiai problémák megértésére és megoldására is. Az esztétikai érték, a komfort, az emberi lépték egyre hangsúlyosabbak, a várossal kapcsolatos negatív vélekedés eltűnőben van.
Kevin Lynch, az urbanisztika úttörője klasszikus, a város mentális képéről szóló könyvében sokat ír arról, hogy a városok az ember (lakók, ott dolgozók és turisták) számára érzelmileg gazdag környezetek. Ezek az érzelmek azonban jellemzően a félelem és a zűrzavar – a városokban inkább félünk, nincs biztonságélményünk. A hetvenes években világszerte ráirányult a figyelem a nagyvárosok gondjaira.
Benard Oudin A város védelmében című könyvében ezt írta: a városi „problémák puszta sora is kételyeket ébreszt: vajon a város megoldhat-e valaha is olyan problémákat, mint a közigazgatás állandó anyagi deficitje, a közszolgáltatások alacsony színvonala [...], a nem kevésbé elégtelen, önmagát megfojtó tömegközlekedés, a fajgyűlölet problémája, a bűnözés és a rossz közbiztonság, melynek anyagi vonatkozásai felmérhetetlenek, lélektani hatása viszont nyilvánvaló”.
A városokat sokáig egészségtelen és veszélyes helyekként tartották számon, amelyek különösen nagy megküzdési kihívást jelentenek, többek között a nagyfokú zsúfoltság miatt.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra A Nő magazinban olvashat, amelyben a nőiességgel foglalkozunk. Lehet-e a nő gyerek nélkül is boldog? Igaz-e az az előítélet, hogy egy női vezető egyúttal erőszakos és hataloméhes is? Legújabb számunk többek között Rezes Judit színész, Durica Katarina író és Szécsi Noémi novellája segítségével próbál válaszokat nyújtani ezekre a kérdésekre.  |
A városról a környezetpszichológiai vizsgálatok (is) kimutatták, hogy számos vonatkozásban stresszforrás: a már említett zsúfoltság és nehezített térhasználat mellett például az épített környezet túlsúlya miatt jelentkező nagyon magas környezeti töltés erősen igénybe veszi a tudatos, akaratlagos figyelmet és az önkéntelen információfeldolgozást egyaránt.
Ingeráradat
A városban a sok inger miatt magas az idegrendszer alapvető aktivitásszintje, ezért a városi ember az utcán akkor is siet, ha nincs időkényszerben, kevés szemkontaktust tart, és nem figyel a többiekre, vagyis számos pszichológiai folyamatot mozgósít a túlingerlés elkerülésére. Ha átengedné magát a városi környezet ingeráradatának, kimerülne, ami – ha bekövetkezik – gyakran társul agresszióval.
Az ember a kutatási eredmények szerint városi környezetben általában kevéssé támaszkodhat természetes alkalmazkodási mechanizmusaira, akár jó, akár rossz minőségű lakókörnyezetben él, és nehezen viseli mind a rövid távú (pl. ideiglenes közlekedésmódosításokból eredő), mind az építkezésekből, átalakításokból származó hosszabb távú változások okozta megterhelést, és még sorolhatnánk.
A városi problémák tudatosulásával párhuzamosan felébredt az igény – a gazdasági, politikai és egyéb gondok feltárása mellett – a várossal kapcsolatos pszichológiai problémák megértésére és megoldására is. Lynch szavaival, hogy
a félelmet és a zűrzavart felváltsa a helyszín gazdagságában és erejében található öröm.
Az 1980-as évektől egyre több vizsgálat igazolja, hogy a nagyvárosi életmód nem feltétlenül jár együtt rosszabb testi és mentális egészséggel. 29 metropolisz egészségügyi statisztikai adatainak elemzésével kimutatták például, hogy a nagyvárosi életmódot élők nem sétáltak kevesebbet a kisebb településeken lakóknál, nem volt több krónikus betegségük, és a testtömegindexük is átlagos volt. Erősödik az a vélekedés, hogy a városlakók között is kialakul az összetartozás-élmény, ha hozzáférnek tiszta levegőhöz, vízhez, nyugalmat nyújtó terekhez, a természeti elemekhez (növények, fák, állatok), illetve információhoz ezekről, más emberekhez szemmel láthatóan szorongásmentes környezetben (közterek, nyílt hozzáférésű lakó- és kereskedelmi terek), és védettségélményt tapasztalnak a szorongáskeltő tárgyaktól és eseményektől (nagy járműforgalom, fenyegető emberek, veszélyes, lógó vagy túlságosan kiugró környezeti elemek).
Urbanofil kontra urbanofób
A várossal kapcsolatos általános negatív vélekedés – úgy tűnik – eltűnőben van. A kutatások rávilágítottak arra is, hogy a város ingergazdagsága sok ember számára megfelelő. Az emberek különböző mértékben ingerkeresők. Vannak, akik kevésbé telítődnek a városi környezet gazdag társas- és fizikaiinger-impulzusaival, ők inkább városkedvelők (urbanofilek). Az urbanofil ember – szemben az urbanofóbokkal – ideális környezetnek a nagyvárost tartja. Kedveli a változatos, nyüzsgő városi létformát, nem zavarja a szennyezettebb levegő (nem is igen veszi észre), kifejezetten élvezi a mobilitást, szereti a technikát, lelkesedik az újításokért. A természetben inkább unatkozik, hiányzik neki a városias pörgés, elfárad a semmittevésben.
Az urbanofób embereket városellenes attitűdök jellemzik, szerintük az ideális város kicsi, inkább hasonlít a természethez, tiszta a levegője, nincs benne szemét, nincs erőszak és nyomor, kevés az autó, lehet benne biciklizni és sétálni, viszont sok benne a zöld terület, amely kellemes emberi érintkezésekre, sétákra, kikapcsolódásra ad alkalmat.
Nagyon hasonló elveket igyekeznek alkalmazni az új urbanizmus (New Urbanism) képviselői. A társadalmi folyamatokra érzékeny, ökológiai orientációjú, autózás helyett a kerékpározást és a gyalogos közlekedést előnyben részesítő, szabadtéri tartózkodást és intenzív társas érintkezést facilitáló köztér-kialakítás elvei, amelyek fokozatosan bevezetendők a városba az egyéni épülettől a teljes közösség (akár a régiók) szintjéig: a sétálhatóság/gyalogolhatóság a gyalogosbarát utcakialakítást jelenti: a legtöbb dolog az otthontól és munkahelytől 10 perc sétára legyen. A megkönnyített gyalogos közlekedés növeli az emberek hatékonyságát és fokozza a hatékonyságélményüket is: összességében nagyfokú kontrollérzést ad, ami fontos összetevője a „kényelmes, élhető hely” élménynek. Fontos, hogy nézzen-nyíljon sok nyílászáró az utcára, a parkolók legyenek vizuálisan rejtettek, az utcák legyenek sebességkorlátozottak/autómentesek, fasorral szegélyezettek.
Az összekapcsoltság azt jelenti, hogy egymással egyértelmű viszonyban szervesen kapcsolódó, a közlekedést szétterítő, a gyalogos mobilitást (élvezetes sétálás) megkönnyítő utcahálózatot, jó minőségű közterületeket kell kialakítani. A vegyes használat és sokféleség elve szerint a területen és az épületeken belül egyaránt legyenek üzletek, hivatalok, lakások. Életkor, jövedelem, kultúra és etnikum stb. tekintetében sokféle ember használja a teret. Nem meglepő, de fontos elv, hogy az építészetben és a várostervezésben legyen hangsúlyos a szépség, az esztétikai érték, a komfort, az emberi lépték – a tér a használat lehetőségét és élvezetességét sugallja a közösség tagjai számára. Mindez jobb életminőséget eredményez.
Szerző: Dr. Dúll Andrea, környezetpszichológus, az ELTE Pedagógiai Pszichológiai Kar Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője. Több doktori iskolában témavezető.
Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
