Mi lesz a NER válasza Besére? Sárba ránt mindenkit

Most, hogy Bese pajtás már nem lelki társ, komoly melót ad a mindenhonnan felbukkanó személyének, szövegeinek gyors törlése. Törlése mélyen szántó gondolatainak, figyelmeztető jelzései a gender-propaganda szennyáradatára, fotói teljes papi ornátusban igehirdetés közben, egyszerű reverendában övéi között, a kurzus minden rendű és rangú emberei között büszkén az objektívbe nézve, jeles politikai rendezvényeken a szintén jeles bennfentesek karéjában, s persze a megannyi áldás ceremóniája közben a Megafontól a Pesti Srácokon át az egyszerű halandók által megközelíthetetlen Karmelita szent épületéig.

Tényleg komoly a meló és sokkal kínosabb, mint amikor Pozsgay Imrét retusálták ki a lakitelki találkozóról, ahogy annak idején az oroszok Trockijt.

A közösségi média hódításának köszönhetően – összehasonlíthatatlanul komplexebb a semmissé tétel mechanizmusa, s bár a törlés valószínűleg egyidős a történelemmel, utólag mindig kiderül, hogy nem tökéletes.

Különben sem lehet mindig mindent törölni. Ráadásul az ilyesfajta manőverek gyakran előhívnak korábban por fedte epizódokat, az atya esetében például a vagy százmilliós állami adomány évek alatti begereblyézését különböző jogcímeken, vagy hogy egy gyermekbántalmazásban érintett iskolaigazgatót segített a helyi egyházközség élére.

Hajdanán a 2B Galériában Németh Ilona és Martin Piacek kiállítása gúnyosan és szomorúan regisztrálta, hogy a dolgok elhallgatása, és/vagy tudatos meghamisítása mindig a meglévő valóság átfestését szolgálja, s ehhez nélkülözhetetlen az „eltávolítás”, amely azt az illúziót hivatott kelteni, mintha az a valami meg sem történt volna.