Gárdistaruhás erdésztől a szerelmes földrajzig: különleges videóműveket is kínál a megújult ISBN+ könyvesbolt – interjú Istvánkó Beátával

6 perc

2024.09.11. 14:30

2024.09.11. 15:21

Az ISBN+ könyvesbolt közel hét éven keresztül működött a budapesti Víg utcában; a bolthoz egy kortárs művészeti galéria is tartozott. Ősztől új fejezetet nyitnak, melyhez (részben) új név és új program is társul. Olyan filmeknek szentelnek külön teret, melyek eddig leginkább nagyobb kiállítások részeiként voltak láthatók. Bihari Ágnes Istvánkó Beáta művészeti vezetővel, a régi-új hely tulajdonosával beszélgetett.

A mű: Félszuterénből utcaszintre, ragyogó kirakatablakok mögé költöztetek. Szép és tágas az új hely, és még érezni lehet a friss festés illatát. Pedig, ha jól tudom,  éppen az apró „white cube” galériarész lecserélését határoztátok el.

Istvánkó Beáta: Igen, keletkeztek új dolgok, amit a nevünk változásával is jelzünk: a korábbi ISBN Könyv+Galéria név helyett mostantól az ISBN+-t használjuk, éppen azért, mert a költözés-újranyitás után több funkciót is ellát a hely. Szeretnénk művészeti központként működni, amihez – szintén a földszinten – lett egy projekttermünk. Ez valóban nem white cube kiállítótér: a falakat vas-display felület borítja, amely anyagából adódóan mágnesezhető. Most a megvásárolható művészprintjeinket rögzítettük erre. Egyébként a kiadványkészítőkre, főleg a fanzinkészítőkre jellemző az, hogy printekben is – rizográfiában vagy szitanyomásban – gondolkodnak. Nemrég, augusztus 27-én nyitottunk itt, egész nyáron dolgoztunk rajta.

A mű: Ez annyit jelent, hogy kiállítás üres és neutrális színű falak között nem is lesz?

I. B.: Nem, de lett helyette egy videógaléria a fenti printgalérián kívül. Ugyanis két szintre terjeszkedtünk, idefönt a papíralapú munkákra fogunk koncentrálni, a pincerészben található rendezvényteremben pedig a mozgóképre. Továbbra is sokféle művészeti kiadvánnyal fogunk foglalkozni, ezen belül a legváltozatosabb típusokkal. A polcokon művészkönyvek, fotókönyvek, kiállítási katalógusok találhatók, nemcsak magyar és budapesti intézményekből, hanem vidékről, illetve külföldről is. Megtalálhatók művészetelméleti kiadványok magyar és angol nyelven, emellett forgalmazunk építészeti, dizájn- és kortárs mesekönyveket, valamint mindent, ami hozzátartozik a progresszív vizuális kultúrához.

ISBN+
Belicza László Gábor

A mű: Korábban a Víg utcában a kiállítások is fontos részét képezték a tevékenységeteknek. Ezen a téren fog valami változni?

I. B.: A pincerészben kialakítottunk egy 40 fős nézőteret is, eredeti retró moziszékekkel, amelyek egyébként a bokodi mozi leselejtezett ülőalkalmatosságai. Van itt egy kis előtér is, ez arra fog szolgálni, hogy ha a videóhoz tartozik valamilyen kiegészítő elem, akár installáció vagy archív anyag, akkor azt ki tudjuk állítani, illetve workshopokat is fogunk szervezni oda. A vetítőteremben 30 napos kiállítási szekciók lesznek ugyanúgy, mint amikor a régi helyen kiállításokat csináltunk, de itt videóválogatásokat vagy hosszabb, nagyobb lélegzetvételű videómunkákat mutatunk be. Meghirdetett vetítéseket tartunk, de elvileg bármikor meg lehet őket nézni, egyelőre még kísérletezünk azzal, hogy hogyan legyen. Például volt, aki csak bejött, meglátta a lehetőséget, megnézett belőle egy órányit, és mondta, hogy visszajön jövő héten megnézni a maradékot.

A mű: Mi nézhető meg most, mit vetítetek?