A filmtörténelemből kihagyhatatlan Alain Delon, bár mindent elkövetett, hogy lerombolja nimbuszát

Olyan filmsztár volt, aki feltűnt a képben és áttűnt a halhatatlanságba. A homlokába lógó három tincs, szája egyik sarkában cigaretta, a másikban az a bizonyos lefelé görbülő vigyor, meg az az általános malícia, ami egy francia férfiból az első ital után sem múlik el, utánozhatatlanná tette Alain Delont. A rejtélyes férfiak felhajtják a ballonkabátjuk gallérját, beülnek az autóba, ellenőrzik, hogy a kesztyűtartóban lapul-e a Beretta, indítanak, és elhajtanak a végzet felé. Delon is ezt tette, csak másképp. Miként a Szamuráj bérgyilkosaként látható, nála voltak az életeket nyitó és az életeket bezáró kulcsok. Csak azután adott gázt, hogy megszámolta, megvan mind, és felcsendült a komor kísérőzene, egy alvilági melódia.

Nem valamelyik színészakadémiáról, egyenesen az utcáról jött. Egy amerikai producer azt gondolta, Hollywoodban lehet belőle még szebb szépfiú. Nem hitt neki. Egy francia producer talán azt látta meg benne, hogy akár isten is lehet. Neki elhitte. Az ötvenes években azt csinálta, amit sok-sok gyerek az országban: igyekezett felnőni egy családban, ahol nehezen mennek a dolgok. Az apja lelépett, a mostohaapja hentes volt, neki egyik sem tetszett igazán. Kicsapták a jezsuitáktól, a bencésektől, elszökött, katonának állt, Indokínában is járt – ezek voltak az iskolái. Franciaországban a filmrendezők után legjobban a filmszínészeket tisztelik, aztán jönnek a biciklisták, a futballisták, a pékek, a rögbisek, az újságárusok. „Soha ne nyúlj a szajréhoz! Megégeti a kezed, elrabolja a lelked.” Ezt minden bűnözőnek és minden zsarunak tanácsos betartania, különösen, ha olyan nagy színész, mint Jean Gabin mondta egy kész kezdőnek. Delon soha nem tartotta be az intelmet. Közös filmjeikben – A szicíliak klánja és a Két férfi a városban – tökéletesen játszotta a szerepét, a való világban ugyanazt a szerepet kétséges eredménnyel.