Az anyaság a színészetemnek is jót tett – interjú Pálos Hannával, többek közt Halász Rita regényének színházi feldolgozásáról
Csak egy nagybőgő szólal meg időnként mellette, miközben a Jurányi Házban másfél órás monológban előadja Halász Rita Mély levegő című regényének dramatizált változatát bántalmazásról, anyaságról, és arról, hogy az alkotás átsegíthet nehéz időszakokon.
A főhős, Vera a férfi szereplők macsóságával szemben kiszolgáltatott, bizonytalan, ám fokozatosan magára talál. Ezért is tartotta fontosnak, hogy a regényt hangoskönyvben és a színpadon is tolmácsolja?
Leginkább Vera útkeresése érdekelt, ahogyan arra próbál választ találni, miért úgy történtek vele és körülötte az események, hogy pár bőrönddel és két gyerekkel elmenekült otthonról. A válás talán az egyik legnagyobb kudarc az ember életében, és nem lehet megúszni a szembenézést. A főszereplő azt kutatja, mikor kellett volna jobban kiállnia magáért, hogyan kellett volna erősebben meghúznia a saját határait, és mióta nem tud nemet mondani. Szépen elindul vissza az időben, egészen a gyerekkoráig. Az ilyen feldolgozási folyamatot – egy bántalmazó kapcsolatból kilépve – mindenkinek el kell végeznie. De sok olyan kérdés is felmerül a történetben, amelyek a szülővé válás után villámként csaphatnak le nőkre és férfiakra egyaránt. Mert a gyerekek szeretnék megérteni a világot, kérdeznek, aztán a válaszadáskor eltöpreng az ember: Ezt tényleg én gondolom így? Vagy csak azért mondom, mert hallottam a szüleimtől? Esetleg ők is csak a nagyszüleimet ismétlik? De akkor hol vagyok én?
Személyes indíttatás is vezérelte, amikor a monodrámaötlettel megkereste Orlai Tibort?
A Mély levegő szól bántalmazásról, szembenézésről, anyaságról, elveszettségről, tavaszról, nyárról meg télről, de mindezek mellett arról is, hogy az alkotás hogyan segít feldolgozni egy nehéz időszakot. Tavaly ősszel nem voltam jól a bőrömben, sehol sem éreztem szilárd talajt a lábam alatt, és úgy gondoltam, segíteni fog magánemberként és színésznőként is, ha ezzel a szöveggel foglalkozom. Ha pedig nekem erőt ad, hátha másokra is ilyen hatással lesz, amikor elmesélem nekik. Szükségem volt arra, hogy megtanuljak hinni magamban. Határozottan éreztem irányokat, és örültem, hogy megtaláltam azokat az alkotótársakat, Zsigó Anna dramaturgot, a látványért felelős Keresztesova Veronikát, Csizmás András zeneszerzőt és nagybőgőst, akik kíváncsian és nyitottan csatlakoztak mellém. A Katonától függetlenül szerettem volna ezt a produkciót létrehozni, saját ritmusban, saját döntésekkel. Orlai Tibor az első pillanattól bizalmat szavazott nekem, és mindenben támogatott.
Mennyire viseli meg előadásról előadásra ez a megrázó történet?