Megrendült a bizalom az állami fogászatokban, az ellátás kétharmadát saját zsebből álljuk
Egyre több magyar lakos kényszerül saját zsebből finanszírozni a fogorvost. A páciensek nagyrészt az állami ellátás iránti bizalomvesztés miatt fordulnak a magánszektorhoz.
Egy főre számítva Magyarország az uniós átlag kevesebb mint felét költi egészségügyi kiadásokra – az OECD által közölt 2023-as egészségügyi helyzetjelentés szerint. Habár az államilag finanszírozott egészségügyi ellátás aránya az utóbbi tíz évben fokozatosan nőtt, de a 2021-es 72,5 százalék még mindig elmaradt az uniós átlag 81,1 százalékától. Ennek következménye, hogy a háztartások saját zsebből fizetett egészségügyi kiadásai is nőttek, ugyanabban az évben 25 százalékra, szemben az uniós átlag 15 százalékkal. A G7.hu portál számításai szerint a fogászati ellátások kétharmadát saját maguknak fizetik a magyarok. Ennek egyik magyarázata az, hogy az állami fogászati szolgáltatásokra arányaiban még annyit sem költ az állam, mint más egészségügyi területekre.
A magánfogorvosi ellátások népszerűségéhez a külföldiek „fogorvosturizmusa” is hozzájárul, de a Magyarországon élő külföldi állampolgároknak nincs is más választásuk.