Meglepő következménye van a középkori pestisnek a mai ember szájában
Közvetve még ma is nyögjük a középkori fekete halál, azaz a második pestisjárvány következményeit – derül ki egy közelmúltbeli nemzetközi kutatásból.
Közvetve még ma is nyögjük a középkori fekete halál, azaz a második pestisjárvány következményeit – derül ki egy közelmúltbeli nemzetközi kutatásból.
Előbb csak feltételezés volt, hogy a kormány előrehozná a következő választást, majd Magyar Péter már követelte is ezt Orbántól, sőt, egyből kampányüzemmódot hirdetett. A kormányzat cáfol, de vajon milyen lehetőségei vannak, ha meggondolná magát? És érdeke lenne ilyet tenni?
Lemondásával politikai jellegű felelősséget vállalt, de nem ért egyet annak a több mint ezer bírónak és igazságügyi alkalmazottnak a véleményével, aki tiltakozik az Igazságügyi Minisztériummal megkötött alku miatt. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács volt elnöke szerint annak tartalmában semmi olyan nincs, ami sértené a bírói függetlenséget. Úgy érzi, lejáratási kísérletek célpontja is volt, ilyen volt a festményügy is. Interjú függetlenségről, alkukról és tanulságokról.
Állandó sötétség, télen-nyáron meg lehet fagyni, kiváló az oktatás, és nem utolsósorban a legboldogabb ország a világon. Nagyjából ezek a jellemzők jutnak eszébe a magyaroknak Finnországról, ahova meglepően kevesen költöznek közülünk, annak ellenére, hogy rokonok vagyunk, más skandináv országok pedig kifejezetten népszerű kivándorlási célpontok. A finn kormány szinte kampányszerűen próbálja beszippantani a külföldieket – hogyan segítik a beilleszkedésüket, és milyen a háborús készültségben lévő Finnországban élni?
Mikor született? Hol született? Mi volt az anyanyelve? Tényleg keresztre feszítették? Létezett egyáltalán? A legjobb tudásunk szerint Jézus Krisztus történelmi személy, akiről tudunk tényállításokat tenni, ha nem is sokat. Ezeket szedtük össze.
Egyre több szó esik arról, hogy „vissza kell tartani” (tározni) kell a hazai vizeket, s azok egy részét nem szabad kiengedni az országból, mert mind kevesebb van belőlük. A víz a XXI. század stratégiai erőforrása.