Budapesti fura szerzetek: Tacianu, az első magyar nőimitátor

A századfordulón az egész világ hangos volt Tacianu nevétől, és ez nem képletes beszéd, a korszak híres magyar nőimitátora amolyan globális híresség volt, hiszen a budapesti mulatókon felül gyakori és szívesen látott előadója volt a korabeli világ legfontosabb nagyvárosainak is, úgymint Bécs, Párizs, London vagy New York, de egy emlékbe adott, dedikált fénykép tanúsága szerint fellépett Los Angelesben is.

A műsorszáma nem sokat változott a színpadon töltött évtizedek alatt, maximum a dalok, amiket előadott. A koreográfia viszont rendre azonos volt. A rivaldafényben megjelent egy kecses, szőke, vagy barnahajú, kékszemű hölgy, aki gyönyörű, koloratúrszoprán hangon elénekelt egy érzelmes balladát, majd a dal végén lekapta a parókáját és zengő baritonnal eldörgött valami népszerű, csujjogatós mulatósdalt. Lehoczky Sándor, merthogy ez volt Tacianu polgári neve, ezzel a produkciójával a korszak rajongott előadóművészei közé emelkedett fel és sikerei gyümölcseivel bölcsen gazdálkodva, visszavonulását követően több mint tisztes megélhetést tudott magának biztosítani.

Miből lesz a nőimitátor?

A crossdressing műfaja sohasem volt idegen a színháztól, gondoljunk csak arra, hogy a korszak szigorú erkölcsi törvényei következtében a XVII. századi angliai színpadokon nem játszhattak nők, így a női szerepekben is férfiaknak kellett megjelenniük. Ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy Shakespeare halála után pár emberöltővel ezek a szigorú törvények olyannyira enyhülésnek indultak, hogy nők már férfiszerepeket is eljátszhattak a színházakban. Ez nem utolsósorban a darab látogatottságának növelése szempontjából volt kívánatos, mert a kor hagyományos bő női ruházataival szemben a testhezállóbb, olykor szűkebb férfiruhák bizonyos domborulatokat hangsúlyosabban ki tudtak emelni, ami kiváltotta a férfi többségű nézőtér zajos tetszésnyilvánításait.