Hogyan oldjuk fel az örökölt traumákat? – 4. rész: Nem kívánt gyermekek
Akiket szeretünk, és akik felneveltek minket, bennünk élnek. Megtapasztaljuk a lelki sérelmeiket, látjuk az emlékeiket álmainkban. Családi traumáik tudattalanul is összeköthetnek minket a múlttal. Bár többnyire nem vagyunk ennek tudatában, a titkok, a múltban elszenvedett traumák befolyásolják az életünket, és meghatározzák a cselekedeteinket a jelenben. A neves pszichoanalitikus, Galit Atlas átütő erejű könyve saját életútján és páciensei történetein keresztül mutatja be, hogyan következnek a hibás döntéseink és megakadásaink az érzelmi örökségünkből. Ugyanakkor segít, hogy tudatosítsuk és feloldjuk ezeket, és elinduljunk végre a kiteljesedett élet felé. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
Jon nem emlékszik a nővérére, Jane-re; csak pár hónapos volt, amikor a testvére meghalt. Gyerekkorában sok történetet hallott a tragikus halálesetről. Tudta, hogy azon a kertvárosi környéken biciklizett, ahol felnőttek, és épp egy barátjához tartott, amikor elütötte az autó. Azonnal meghalt. A tizenkét éves Jane volt az öt testvér közül a legidősebb és az egyetlen lány.
Jon három bátyja mind másképp emlékszik arra a májusi reggelre. A középső bátyja fel tudja idézni, milyen ruhát viselt az anyjuk. A legfiatalabb bátyja azt mondja, képtelen kiverni a fejéből a sziréna hangját, de azt már nem tudja, hogy a mentőt hallotta-e, vagy a rendőrséget, amely megerősítette Jane halálhírét. A legidősebb bátyja, Jake pedig állítja, hogy az anyjuk kiejtette a kis Jont a kezéből, amikor kirohant az ajtón, az apjuk szerint viszont ez nem történt meg.
Mindannyian úgy érzik, Jane halála teljesen megváltoztatta a szüleiket. Mintha valami kimondatlan megállapodás kötelezte volna őket: mindenki kerülte a Jane-ről való beszélgetést. Tudták, hogy a név említése ahhoz vezetne, hogy az anyjuk mindenkit hibáztatni kezdene valamiért. „Miért hagytad nyitva a szekrényt?” vagy „Hányszor mondtam már, hogy ne egyél nyitott szájjal?”