Páldi Lívia kurátor: A nacionalizmus, az idegengyűlölet és az erőszak elemezhető és megkérdőjelezhető
15 perc
2023.07.28. 13:10
Egy fajsúlyos, a hátrányos társadalmi helyzetben élőket érő agresszióról, és elsősorban az erőszak rendszeréről szóló nemzetközi csoportos kiállítás tekinthető meg még a héten az óbudai Lajos utcában, a fővárosi fenntartású Budapest Galériában. A tárlat kurátorával, Páldi Líviávál beszélgettünk a bemutatott anyagon túl szakmai múltról, nemzetközi kapcsolatokról és a mai magyar kulturális szcénáról.
A mű: Az ELTE-n kezdett magyar és angol szakon, majd egy év múlva átment művészettörténetre; de közben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára is. Dolgozott a Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központjában (SCCA), majd a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) társigazgatójaként – és ez még mind az előző évezred. Itt már kikristályosodott, hogy mi vonzza szakmailag?
Páldi Lívia: Erre nehéz egy egyenes vonalú egyenletes választ adni, mert az elmúlt huszonöt évben talán inkább cikkcakkban haladtam. Sokféle helyzetből és elég vegyes intézményi tapasztalatból épült az a motiváció, ami miatt még mindig ebben a szakmában vagyok. Egy biztos, hogy pár év ljubljanai szabadúszást leszámítva a kiállításkészítés, projektfejlesztés mindig szorosan összefüggött egy intézményépítési szándékkal, és minden közegben fontos volt megtalálni a lokális kapcsolódási pontokat.
Amúgy az előző évezredre ritkán gondolok. Néha beszélgetésekben felbukkan egy-egy részlet. Károlyi Zsigmond monokróm festő osztályában töltöttem két évet 1991–93 között. Ebből lett szakdolgozatom a művészettörténet szakon és sok olyan kapcsolat, amely a kezdeti kurátori munkámat is meghatározta. Ritkán, de vannak pillanatok, amikor visszatérek a monokrómba, mint egy oázisba. A mostani kiállítás okán felidéztem az asszisztensi munkám a Szarajevó: Ostromállapot (1995) című utazó kiállításon – egy filter, amin keresztül megérkezett a délszláv háború tapasztalata.
Jó pár hónapja Oltai Kata hívott, hogy tartsak egy intézménytörténeti órát az ELTE-s diákjainak, és hát igen keveset tudtam mutatni online korábbi munkáimból, projektjeimből. Sok minden szétszóródott, kiszerkesztődtek a neveink intézményi projektekből – ez is egy érdekes tapasztalat, hogy egy szcénának mennyire és milyen formában fontos a múltja.
A mű: Jött a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont, majd 2005-ben a Műcsarnokba került Petrányi Zsolt igazgató mellé kurátorként, később főkurátorként. A vezetőváltás miatt is el kellett jönnie, ezután ment külföldre. Ebben az időszakban melyik munkája volt olyan, ahol már felbukkant ennek a mostani tárlatnak a tematikája, az autoriter, elnyomó erőszak?