Szeretettel Bukarestből: Mi, magyarok, magunk ássuk el magunkat
4 perc
2023.05.23. 10:30
"Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz embernek lenni, borral koccintani, úgy beszélni, hogy értse a másik, nem azonnal kiengedni a tüskéinket. De mi nem emberek vagyunk, hanem magyarok: sértettek és gőgösek", írja szerzőnk arról, milyen határokat lép át és érzékenységeket sért meg egy magyar, aki a román fővárosba költözik.
Szeptembertől Bukarestben élek – ide hozott a szerelem. Azóta egyre-másra tapasztalom meg a romániai magyar korlátoltság határait. Mármint a földrajzi vagy még inkább etno-geopolitikai határait, mert a többit korábban, Erdélyben is megtapasztaltam.
Honnan is kezdjem? Kezdem a gyanakvással, amely hol szelídebben, hol intenzívebben, de mindenképpen megnyilvánul. „Mi a tökömet keresel te Bukarestben?” – ez természetesen végletes megfogalmazás, de ugyanarról szól, mint az a jelenet, amelyben a kíváncsi tamáskodó arccal hallgatja a válaszomat azt illetően, hogy Bukarest remek város, nyitott, laza, s a balkáni kedély minden erényét magában hordozza.
Persze, nekem szerencsém van: a barátnőm a város egyik jó negyedében lakik: nevének hallatán Markó Bélától Eckstein-Kovács Péterig mindenki elámul. Ők azok az egykori politikusok, akik évtizedekig tevékenykedtek itt, ennyi idő alatt több helyen laktak, és meg tudják ítélni, hogy melyik rész mennyit ér.