Példátlanul hatalmasat, a 200 ezres lélektani határ alá esett a vajdasági magyarok száma
A tavalyi népszámlálás részletes adatai azt mutatják, hogy két cenzus között még sosem fogyatkozott ennyit a magyar népesség Szerbiában. Szabadkán most először kerültek kisebbségbe a magyarok. Legnagyobb pártjuk, a Fidesz-szövetséges VMSZ nem tartja felelősnek sem magát, sem a kettős állampolgárság intézményét a történtekért.
Az előzetes terveknek megfelelően a Köztársasági Statisztikai Intézet április végén közzétette a 2022 októberében lebonyolított szerbiai népszámlálás nemzetiségi megoszlásra vonatkozó adatait. A szintén előzetes borúlátó jóslatok a vajdasági magyarság lélekszámára vonatkozóan beigazolódtak, sőt, talán túl is lépték azt: az országban élő magyarok száma a lélektani határ, 200 ezer alá esett, egészen pontosan 184 442 magyart számláltak össze a kérdezőbiztosok, ami az ország lakosságának 2,77 százalékát teszi ki.
Először is álljon itt néhány további, a közzétett adatokból kihámozható részlet, ami csak még árnyaltabbá teszi az egyébként sem rózsás összképet.